Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 6.-7. 1965-1966 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1966)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: A Dunapentelén használt cserépedények. – Die Keramik von Pentele. VI–VII, 1965–66. p. 180–185. t. LVIII–LXIV.

dalán állt a vizesláda, a vizesedények helye. Tavaszszal, nyáron, amikor a fekete, a vörös korsót állandóan használták, itt volt rendes helye ezeknek is. A kis, meregető bögre, — azelőtt ez is cserépből, — ugyancsak itt állott. A pitvar íve fölötti fazekaspadon a lábasak, fazekak, melyeket állandóan használnak. De itt a helye a kuglóf- és kacsasütőnek is, a csikos-szilkének. ' Az első szobáiban csak eg3^-két szép, főképpen örökölt kisbögre állt a sublóton. Ezek a múlt század végén még cserépből készültek, a századforduló éveiben kemény cserépből vagy fajanszból. Általában a gazdasszony édesanyjának megbecsült tejfölös, vagy reggeliző-bögréje került e megtisztelő helyre. Egyéb cserépedényre az első szobában nem emlékeznek. Cserépből készült az első szobában a szemeskályha. Ezt is a fazekas készítette, ő is rakta. A befelé mélyülő kályhaszemeket belülről piros földfestékkel festették. A szemek közötti részt, a fugát, fehérrel meszelték be. A sárból lerakott kocka, amelyen a kályha állt, szintén fehérre volt meszelve. Amikor még megvoltak a szabadtűzhelyek, de a főzést gazdaságosabbnak, egészségesebbnek tartották a hátsó-szobában, „rakott-tűzhelyen". A cserépedényeket, tányérokat, tálakat, tészitaszürőket itt használták. A korábbi helyzettel ellentétben, amikor ez a szoba csak háló, — esetleg étkezőhelyiség volt. Gyűjtésünk idején lényegesen megváltozott a helyzet. 1954. óta egyetlen szabadkéményes konyha sincs eredeti állapotában használatban. Vannak ugyan még ilyen konyhák, de már nem eredeti rendeltetésükben használják őket. Helyenként a lakó és főző szobában még rakott tűzhely van, a legtöbb helyen azonban már asztali tűzhelyen főznek. (Nem egy házban már propán-bután gáztűzhely is akad.) Rossz, kikopott edények. A legtöbb becses, féltett cserépedényt, — sokszor a köcsögöt is, — 1. Pentelei fazekasok munkái A D e á k-c salad munkái. Pentelén a korábbi évszázadokban nem működött fazekasmester. Sem céh-irat, sem egyéb írásos feljegyzés nem utal erre. Nem emlékeznek erre legidősebb adatközlőink sem. A múlt század végén itt dolgozott (Kátli) Szabó János. Hozzá került segédként Deák István, aki 1871ben született Kalocsán. A mester elhunytával elvette özvegy Szabónét és tovább folytatta a fazekas-mesterséget. Házasságából tíz gyermeke született. Közülük kettő volt fiú, mindkettő kitanulta a fazekas ságot. János fia 1906-ban született, 1960-ban bekövetkezett haláláig a családi mesterséget folytatta. Vilmos nem fazekasként dolgozott. Deák István unokaöccse, Lajos Pentelén nála tanulta a mesterséget. Fiain és iinokaöccsén kívül egy segédje volt Deáknak, Körmendi nevezetű. Már régen meghalt, az adatközlók sem róla, sem rokonairól nem tudnak. Deák István az 1930-as évek végéig dolgozott Pentelén, kezenyomát a faluban lépten-nyomon megtaláljuk féltve őrzött, vagy már éppen pusztuló darabokon. A D e á k-c salad családfája Deák István Deák Lajos fazekas Deák János Deák Vilmos Nyolc Deák Lajos fazekas fazekas leánya fazekas díszes tálat, kuglófsütőt, megdrótozzák, hogy meghoszszabbítsák élettartamukat. így alkalmas arra is, hogy felakaszthassák. Becsülete van a drótozás munkájának is, külön öröm a szépen megdrótozott edény. Ha a nem drótozott edény eltörött, elrepedt, másmás szerepet kapott a házban, a ház körül aszerint, mire volt még alkalmas. A törött, csorba tányér, kistányérból apró jószágot etettek az udvaron. A megrepedt nagytálat a padlásra tették, vízcsurgás alá. A rossz tető, a „sindö" alá odakerült a repedt nagy tál, abba gyűlt az esővíz. Padlásra került, amíg ki nem dobták, a repedt szájas és a korsó is. Ezeknek nem sok hasznát vették, inkább emlékként tartották, sajnálták kidobni. Nem így a nagyfazekakat, lábasokat. Ezekben repedten szemestakarmányt, vetőimagot tettek a padláson. A kisebb, nem használható töröttedényeket is itt gyűjtötték, „hátha jó lesz még valamire!" Közepes nagyságú, már nem használt fazekakban disznóölésig szódát tartottak, szappanfőzéshez, hogy gyerekféle, hasznos állat hozzá ne férhessen. Ha megrepedt, „kiszökik belőle a szóda", erre a célra sem használható. A sajtosfazeikak, rossz nagyobb fazekak, vindők a pincébe kerülnek, ahol meszet, festéket, szappanalját tartanak benne. A megrepedt cserépköcsögből köcsögduda készülhet, de erre ritkán van szükség. A lebontott szemeskályha szemeiből aprójószágot etetnek. Ha végleg eltörik egy-egy edény, a szemétdombra kerül. Ma már csak a legidősebb adatközlők vásároltak valamikor cseréptárgyakat. A középkorú generáció örökölte ezeket a darabókat. Nagyobb családokban halálesetkor, különösen, ha a gazdaasszony hal meg, gyerekei szétosztják a nagyobb, szebb cserépedényeket. Nem annyira gazdasági, inkább érzelmi motívumok adják az örökösödés értékét. Tehát ma is értéknek tartanak egy-egy szebb darabot. Deák István fazekasmester lányai közül hárman segítettek a műhelyben. A női munkát végezték: porolás, cifrázás, segédkezés a kemence-rakásnál, kiszedésnél stb. A családra, a mester munkásságára vonatkozó adatokat tőlük tudjuk. A lányai emlékezetében Deák István kezdeményező, kísérletezgető, próbálgató, művészkedő ember volt. Mindig valami újjal kísérletezett. Annak idején Csehszlovákiából hozatott fehérnagyagot, feltételezhetően valamilyen kaolin-földet, és azzal is próbálkozott. Hozatott tűzálló anyagot is a Felvidékről, Mohácsról is, hajóval, víziúton, mert ez fizetődött ki legjobban. Ebből a földből készítette a teljesen tűzálló edényeit. A többi cserépedény készítéséhez szükséges agyagot helyben, a Dunaparton bányászta, a régi rév helyén. A bányászásért nem kellett fizetnie, a partoldal suvadásos, gazdátlan terület volt. A kalocsai fazekasok módján készítette edényeit, iszapolta az agyagot, utána tiporta, gyúrta, ezt követte a korongolás. Kerek alaprajzú katlan-kemencét használt, amilyenek ma is a régi kalocsai kemencék. Ezért volt szüksége lányai segítségére a ki- berakodásnál, ahhoz sosem elég egy ember. Árusításra általában helyben került sor. Vettek tőle a háztól, különleges alkalmakkor rendeltek is, de azért a vásárokra is kijárt, vitt edényt a környékbeli falvakra is. Rácalmás, Perkáta, Baracs, Kulcs, Nagyvenyim és a környékbeli többi falu vásárkörzetébe tartozott. Eljárt a szomszédos fazekasközpontba, Csákvárra is, vásárra. Ebben nemcsak virtuskodást kell látnunk — ahogyan a család tagjai hiszik —, ügyes, óvatos „tapasztalatcsere" volt részéről. Körülnézett az üzleti versenytársak portáján és ahhoz igazodott készítményeivel. Nincs adatunk arról, hogy a csákvári fazekasok erre jártak volna II. MŰHELYEK 182