Pluhár Zsuzsanna - Gosztola Beáta - Szabó Dóra: Fűszerelem. Fűszereink egykor és ma - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 59. (Székesfehérvár, 2016)
Horányi Ildikó: Fűszerek a patikában
Rekordok a fűszernövények világából: ■ a legdrágább fűszer- és festőnövény a sáfrány (bibeszála) ■ a leghosszadalmasabb feldolgozást igénylő fűszer a vanília ■ a legkeserűbb ízű fűszer a kínafa kérge ■ a legnagyobb történelmi erejű változást okozó fűszer a bors ■ a legcsípősebb paprikaféle a chilifélék közé tartozó „Death Strain HP56” ■ a legkellemetlenebb szagú fűszer az ördöggyökér vagy aszatgyanta Horányi Ildikó FŰSZEREK A PATIKÁBAN A gyógyítás alapanyagai, az ún. „materia medica” hagyományos elemei közül a gyógynövények már a kezdetektől fogva a legfontosabb gyógyszerkincsként képviselték a természet gyógyító erejét. A füves kertek, botanikus kertek fenntartása az ókortól kezdve a gyógyítók feladatai közé tartozott, már akkor is, amikor még az orvoslás és a gyógyszerészet mestersége nem vált el egymástól. Természetesen ez a kincsesbánya a botanikai ismeretek fejlődésével és a nagy földrajzi felfedezésekkel párhuzamosan egyre csak bővült, a botanikai szaktudás mind a mai napig a gyógyszerészet egyik legfontosabb segédtudománya. A konyhai fűszerként is felhasznált növények közül többnek a gyógyhatása közismert ízjavítóként, festőanyagként és egyéb más célból is használhatták őket a IX. századtól mind önállóbb intézményekké váló patikákban. Az orvosi felügyelet alatt álló gyógyszertárak egy meghatározott árrendszer (taxa) alapján árusíthatták e fűszernövényeket, s igazodniuk kellett a hivatalban lévő gyógyszerkönyvek előírásaihoz. Természetesen a gyógyszeralapanyagként is felhasznált növényeket időnként ellenőrizték, tehát a ma használatos „szavatossági idő” fogalmát már azokban az időkben is ismerték, betartatták. A középkorban a - leginkább az egyszerűbb elárusítóbódékhoz hasonlatos - patikákban fűszerárut és helyben készült gyógyszereket egyaránt árusítottak. Nem véletlen, hogy a vegyeskereskedéshez hasonlító üzletekben az apothecariusl sokszor speciarius (fűszeres) megnevezéssel illették. A gyógyítással foglalkozó szerzetesrendek kertjei egyszerre szolgálták ki a konyhát, a patikát és az ispotályt is. A gyógyszertárak vegyeskereskedés jellege egészen a XIX. századig megmaradt, árukészletükben a fűszernövények, illetve a belőlük készült kivonatok, oldatok, szirupok, lekvárok stb. kötelezően tartandó áruként szerepeltek. Mind a receptkönyvekben, mind a kéziratos házi praktikákat megörökítő háztartási feljegyzésekben a fűszernövények felhasználási lehetőségei közül azok gyógyító erejét, házi orvosság jellegét sokszor hangsúlyozták, szörpként, dzsemként, oldatként, forrázatként stb. való felhasználását tovább örökítették.
