Gärtner Petra (szerk.): Szent István király bazilikájának utóélete. A Középkori Romkert 1938-tól napjainkig - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 56. (Székesfehérvár, 2016)
Biczó Piroska: A Romkert arculatváltozásai
ráfalazással, a falmaradványokat nélkülöző déli oldalon a szentély kontúrját kirajzoló faoszlopokkal („rönkfal szegélyezéssel”) tartották meg. (97. kép) Ezen a ponton már ingoványos talajra lépett a rombemutatás, ugyanis az alapfalak nagyfokú elpusztulása miatt az eddigi feltárásokból a szentély formája nem rajzolható meg biztonsággal. A Szent Istváni templomhoz ily módon csatlakozó, egységesen kezelt, késő gótikus szentély területe az épület 15-16. századi méreteit tette jobban érzékelhetővé. Az egykori épület alaprajzának, belső tagolásának szembetűnőbb megjelenítését szolgálta a templom északi főfal-nyomvonalának a korábbiakhoz képest hézag nélküli téglavonulattal való jelölése a keskenyebb oldalukra állított téglákból, és a szentélyrekesztő elpusztult északi falszakaszának ugyancsak habarcsba rakott téglával való kirajzolása a levendulabokrok helyett. Határozottabb megfogalmazást kapott az ambo is. A feltárt talplemezlenyomatok és további kikövetkeztetett talplemezhelyek fölött az ambo alapfalát jelölő, habarcsba rakott törtkőfalba műkő oszloplábazatokat illesztettek. A konzultációról készült állásfoglalás a Szent István-sírnak „alkalomhoz illő megújítása” helyett „nem kiépített, egy alkalomra szolgáló felgazdagítását” javasolta az Erdei-féle terv jegyében.23 A sírgödör maradványának bemutatását és a sír környezetét ennek ellenére átalakították. A sírfalakat a korábbi betonlapok helyett - valószínűleg azok burkolataként — téglafelülettel alakították ki, téglasor jelölte a sírfalak vastagságát és a kultuszhely építményéből U-alakban megmaradt alapozást a Romkert szintjében. A sírgödör két végét téglafalazattal felmagasították, oldalról biztosítva a bepillantást a sír maradványára a műkő lap alatt, amelyet vélhetően az 1938-as kripta fedlapjának pandanjaként a kő felszínébe mélyített kereszttel díszítettek. A Romkert tehát megnövelt zöld felületével kertjellegét megőrizte, de több fal- és padlórészlet betemetésével a romot mindinkább elrejtette, az értelmezést segítő kiegészítések következtében pedig az 1938-ban megteremtett harmónia sérült. A változások azonban a maradványok betemetését tekintve szükségesek voltak, az időjárás viszontagságai ugyanis a padlómaradványokat különösen megviselték, de a változó magasságú és sima, függőleges felületekkel alig rendelkező késő gótikus szentély alapfalmaradványaiban is kárt tettek. 1988-ban felmerült a romterület 1995-re nemzeti emlékhellyé történő kiépítése, ennek érdekében még 1988-ban országos tervpályázatot írtak ki. 1992-től a déli mellékhajó felett húzódó városi út megszüntetésével a romterületet megnövelő, új feltárásokat kezdett Kralovánszky Alán, aki haláláig (fi993) irányítója is volt a prépostsági templom területén megindult munkáknak és terveknek. A romterület az ásatások révén megnövekedett, ezért 1995-ben újabb tervpályázat következett. Ekkorra a rommal foglalkozók körében, de építész-művészettörténész—régész szakmai körökben is zömmel elfogadottá vált a rom lefedésének szükségessége.24 A pályázaton az első díjat a Farkas Mária és Kralovánszky Réka által készített terv nyerte el, amely a székesfehérvári romterület egyedi igényeit a legmesszebbmenőkig figyelembe vette. A Nemzeti Emlékhely Alapítvány kuratóriuma a későbbiekben a második díjas tervezőt, Oltai Pétert bízta meg a további tervezéssel.25 Közben, 1996-ban a kőtárból és a püspökkerti határolófalról a kőfaragványok védelmük érdekében, gondos restaurálás kíséretében raktárba kerültek. Oltai Péter tervei alapján 1998-2000 között a főhajó és a déli mellékhajó fölött védőtető épült, míg a templom délnyugati tornya és előtte az Árpád-kori nyugati építmény maradványai, valamint a Romkertet délről szegélyező házsor előtt talált falak fölött járdafödém készült.26 Ez utóbbira nemcsak a Városház tér és a város Várkörúton túli részei közötti gyalogos forgalom biztosítása érdekében volt szükség, hanem a feltárt falak mállékonysága miatt is. A déli mellékhajó feltárásával és bemutatásával a közúti forgalom megszűnt a romterület déli oldalán, a házsor előtti gyalogos forgalom egyenes irányú biztosítását részben az 1938-tól látható Árpád-kori kápolna fölé épített híddal oldotta meg a tervező.27 A tetővel nem fedett román kori apszis és a már korábban földdel elfedett késő gótikus szentély füvesített felületei továbbra is megmaradtak, az északi mellékhajó a tetővel fedett részekhez hasonlóan murvás terítést kapott. A város lakossága azonban nem fogadta el a vaskos acéltartókkal megépült alkotást, ezért a romterületen a további munkák megakadtak. (99. kép) Végül 2004-ben a templomhajó fölül elbontották a védőtetőt és megkezdődött a romterület újabb rendbetétele. A tető elbontása miatt az időjárás viszontagságainak újra kitett romok károsodását kívánta csökkentetni az Osgyányi Vilmos és munkatársai által még ebben az évben elvégzett konzerválás. A kőfelületek hidrofóbizálása, a hézagok fugázása, a szentélyre helyezett védő kőréteg azonban csak csökkentik a falak további erodálódását, de tartósan 63
