Gärtner Petra (szerk.): Szent István király bazilikájának utóélete. A Középkori Romkert 1938-tól napjainkig - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 56. (Székesfehérvár, 2016)
Rácz Piroska: Szent István király ereklyéi
MENTÉNYI KLÁRA A kőfaragványok története I 936-1938-ban Szent István király halálának 900. évfordulójára készülve Székesfehérvárnak szinte minden körülmény rendelkezésére állt ahhoz, hogy magas szinten tudjon eleget tenni az elvárásoknak. Számíthatott a város országgyűlési képviseletét is ellátó Hóman Bálint kultuszminiszter segítségére, Csitáry G. Emil személyében pedig olyan polgármestere volt, aki a város modernizálásával együtt komoly művészeti program megvalósítását is vállalta. A miniszter a bazilika területén szükséges új feltárásokat és az eredmények bemutatását - a sikeres esztergomi példa nyomán - kézenfekvő módon a Műemlékek Országos Bizottságára (MOB) bízta. Gerevich Tibor neve akkoriban nem csupán a középkori emlékek megfelelő módon történő kezelésére, de színvonalas kortárs művészek bevonására is garanciát jelentett.1 A Romkert kialakításával egy időben emelt remek épületegyüttes (5. kép),2 valamint a benne létrehozott kőtár nem jöhetett volna létre egy olyan szakmai környezet és háttér nélkül, amely akkoriban már az ország több pontján, így Székesfehérváron is jelen volt. A középkori épületek és kőfaragványok iránt (talán már az országos millenniumi ünnepségek által) felkeltett érdeklődést Székesfehérváron jelentős mértékben előmozdította az 1910-ben megalakult Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület. A városi támogatással létrejött intézmény elődjétől, a Történelmi és Régészeti Egylettől mindössze két, bazilikából származó kőtöredéket, valamint mozaikszemeket és kisebb vakolatdarabokat örökölt. Már első jelentésükben szó esik viszont azokról a püspöki palotában őrzött, a királyi templomból fennmaradt kövekről, amelyeket 1911-ben Prohászka Ottokár püspök engedett át számukra.3 Azt a tényt, hogy a püspökség bizonyos darabokat egyelőre továbbra is magánál tartott, Foerk Ernő 1912. évi kiküldetése alkalmával a palotában tett látogatása is bizonyítja, amikor az egyik nagyméretű fejezetről mondott véleményt.4 (57. kép) A gyűjtemény gyors gyarapodásában - további lelkes résztvevők, pl. Polgár Iván, Kuthy István, Sztankovics János, Philipp István, Lauschmann Gyula és mások mellett - kezdeményező szerepet játszott a Szent István király által alapított templom maradványait különösen fontosnak tartó Marosi Arnold, az egyesület nagy tekintélyű elnöke, később az múzeum igazgatója. O volt az,aki küzdött a kőfaragványok méltó elhelyezéséért, amelyek előbb a városháza udvari folyosójára, végül a múzeum új, önálló épületébe kerültek. „Pusztulásnak kitett kőemlékeink eme összegyűjtésével azonban nem csak megmentésüket kívánjuk szolgálni, hanem azokat olyan helyen óhajtanánk kiállítani, a hol mintegy közszemlére téve némi képet nyújthatnának a város lakosságának Székesfehérvár múlt nagyságáról, fokozzák benne a történeti érzéket és fejlesztenék az e nemű leletek jövőben való megbecsülését.”5 A leltárkönyv, a nyomtatott formában közreadott jelentések, majd 1931-tői a Székesfehérvári Szemlében olvasható kisebb-nagyobb írások, tanulmányok gyakorta adtak hírt a belvárosi építkezések figyelemmel kísérése nyomán előkerülő újabb és újabb kőleletekről.6 Azt is látnunk kell, hogy az 1930-as években - nem függetlenül az 1931. évi Athéni Carta friss romkonzerválási elveitől és a MOB átalakításától - egy új, általános tendencia volt kibontakozóban. Ebben lényeges szerepet játszott, hogy Gerevich Tibor művészettörténész professzor a MOB új elnökeként — lényegében az 1919 után az elnöki posztról eltávolított Éber László nyomdokain járva - 1934-ben modern szakhivatallá szervezte az intézményt. Tevékenységében - összefüggésben az állami ideológiával - különös hangsúllyal bírtak a királyi központok és más, nagyobb szabású középkori emlékek (a budai Nagyboldogasszony-templom, Esztergom,Visegrád, Zsámbék stb.). Az oktatás, valamint a helyreállítási, konzerválási munkák eredményeképpen nem csupán a tudományos értékű szakirodalom bővült, nagyobb lendületet kapott az idők során elpusztult vagy átalakított épületek szétszóródott kőanyagának összegyűjtése is. Pécsen már igen korán, a bölcsészettudományokban is jártas Szőnyi Ottó munkája révén létrejött a püspöki kőtár, amelynek első katalógusa 1906-ban jelent meg. 1932-ben Horváth Balra: Szentiványi Gyula (balra), Dercsényi Dezső (jobbra) és egy ismeretlen személy a kőtár északi szárnyának gótikus köveivel 1938-ban Forster Központ, Fotótár
