Demeter Zsófia - Gelencsér Ferenc: Örvendezz király város! - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 51. A Fejér Megyei Múzeumegyesült kiadványai 8. (Székesfehérvár, 2002)

Királysírok és gesztenyefák állnak őrt körülöttünk

„Álmodni kell eljönni ide. Nyitott szemmel nem is szabad járni, mert sírva fakadhat a vándor, aki bej álja az országot és keresi a magyarok első királyának dicsőségét. Csak itt érteni meg igazán a fehérvári koronázó és temetkező templom romjai között mély szomorúságát annak a réges-régi éneknek: Hol vagy István király? Téged magyar kíván...Itt dobogott ezen a helyen a szent-istváni Magyarország szíve. Ide tekintettek bizakodón, vagy riadtan összesúnyva Orsovától a nyugati gyepiiig és az erdélyi havasoktól Vereckéig minden népek szemei, innen várták a tárt-tenyerű adakozást, vagy a kegyetlenül lezuhanó öklöt, akiknek oka volt félni. S mindebből mi maradt? Hová lettek a büszke paloták, amelyeknek tágas termeiben járt valaha országos gondoktól felhőzött homlokával, míg megküzdött benne a pogány Árpádok, a nagy kalandozók, világtiprók lobogó vére, a hideg okossággal s az új hit alázatot parancsoló idegen törvényével? Nyomtalanul eltűnt, elfújta az irgalmatlan idők szele a templommal együtt, amelynek lépcsőjén királlyá kenték... Néhány csontdarab, néma kövek, romok, s a romok fölött egy ezeresztendős hagyomány munkáló szelleme, az emlékezés.”13

Nos, igen. Az emlékezés. Ez itt most a cél. Emlékezni olyan korra, az egyikre, amely felmutatott valamit a régi dicsőségből, valamit, amit a saját hasznára is tudott fordítani, amiből erőt meríthetett. Fontos volt, és fontos lett ez ebben a korban szinte mindenkinek. Adatközlőm, dr. Knlcsár Jánosné nagyon szépen fogalmazta meg 1938 eufóriáját: „Ez a

konok, ezer hibával megvert Székesfehérvár és népe, oly egy akarattal állott a szent ügy szolgálatába, hogy még bokros teendőit is félretéve szolgálta annak fényesebbé tételét. Senki nem tudott úgy elmenni a Romkert mellett, hogy meg ne állt volna egy percre és kihúzva derekát büszkén nézte, hogy ezek a kövek látták és befogadták nagy királyainkat. ”

Molnár Tibor (1904-1990) a város egykori főmérnöke még 83. életévében is azt vallotta: Minden utcában otthon vagyok, ahogy ez volt egy vele készült riport címe is. Egy másik hírlapi hozzászólásában, 1987-ben arra intette olvasóit, hogy „szeressük jól Székesfehérvárt!” Ő is az emlékekből indult ki, melyek ehhez a városhoz kötik. A Fejér Megyei Hírlap 1978-ban készített vele interjút, amelyben így vall emlékeiről: „Szerencsésnek tudhatom magam, most a tanúságtételnél, hogy csaknem nyolc évtizedes emlékeim vannak a városról, még abból az időből, amikor a Hosszúsétatéren valóban sétáltak, a Sóstón fürödni lehetett, a Városház-téren, a Széna-téren még piac volt, a tömegközlekedés a fiakkerek és szekerek közt gyalog járt, a csatornák egy része még befödetlen.”14 Molnár mérnök úr nem csupán mérnöki munkájával, életművével, hanem papírra vetett visszaemlékezéseinek és gondosan rendezett fényképeinek gazdag tárházával ma is vezetőnk az emlékek idézésében.

139