150 éve történt… III. Béla és Antiochiai Anna sírjának fellelése. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 49. (1999)

MAROSI ERNŐ ÉRDY JÁNOS EMLÉKTÁBLÁJÁRA Az emlékkiállítás vagy emléktábla-elhelyezés mögött mindig emlékeztetés, figyelemfelkeltés szándéka van: többnyire személyiségekre. A klasszikus emlékfelirat kezdete általában: "Vándor, állj meg, s vidd hírül..." Érdy János székesfehérvári emléktáblája a Romkert bejárata melletti falon különös képződmény: kevésbé személyre, mint egy intézmény történetével kapcsolatos eseményre figyelmeztet. Ha meg kellene fogalmaznunk "üzenetét", azt amire emlékeztet, a következőkre gondolhatnánk: 1. Felidézi egy régészeti ásatásba torkolló kútásás tényét, s ezzel a szervezett, tudományos régészeti kutatás százötven évvel ezelőtti kezdetét jelöli. Szimbolikusnak is mondható a történet: ott, ahol egészséges ivóvizet reméltek, a történeti ismeretek tiszta forrása fakadt. - Tudvalevőleg a történettudományoknak is alapképzete a kútfő, a forrás; múzsájuk, Klió is a kasztáliai forrásból merít. 2. Emlékeztet - a Magyar Tudós Társaság 1847-ben Schedel Ferenc főtitkár által aláírt felhívásnak eleget téve - a Magyarországon első, szabályszerűen végrehajtott kutatásra és leletmentésre, s így a honi műemlékvédelem intézményes kezdetére. A történet értékét emeli, hogy mostoha időjárási és háborús körülmények között teljesen szabályosan és szakszerűen befejezett, a legapróbb részletekig hivatali precizitással végrehajtott kutatásról van szó; a hivatali lelkiismeretességnek civilkurázsival kellett ehhez párosulnia! 3. Egyben az első hiteles középkori magyar királysír-feltárás is. Sajnos, tudomásul kell vennünk, hogy egyben az utolsó is. Az emléktábla tehát egy szakma, a magyar archeológia - melyből egyebek között a mai régészet és művészettörténet is eredezteti magát - első lépéseinek emléke. III. Bélának magának, akinek sírját Érdy János feltárta, máig nincs emlékműve; monumentális sírját a budavári Nagyboldogasszony-templomban állították fel, hogy ezzel legitim izálják az utolsó Habsburgok koronázó templomát. Mivel 1196-ban hal meg, a róla való megemlékezést rendre elmossák a honfoglalás önkényesen megállapított évfordulói. Sírjának feltárása is hozzájárult a király rehabilitációjához, nagyságának belátásához, ami az újabb kori történetírás és művészettörténet egyik legfontosabb felfedezése. Alakja már a középkorban elhomályosult, s a középkori krónikások csak annyit tudtak róla, "a görögről", hogy üldözte a tolvajokat és bevezette az írásos petíciókat. Ezt a vélekedést rögzítette Katona József is, Tiborc panaszában, ugyanis ha "... lesújtunk egy rossz galambiat, Tüstént kikötne, És aki száz meg százezret rabol, Bírája lészen annak, Kit a szükség Garast rabolni kényszerített", továbbá "Ha tán utolsó fillérünkre egy törvénytudó felírja a panaszt; Ki írja fel keserves könnyeinket, Hogy jó királyunk megláthassa azt?" Nem utolsó sorban a székesfehérvári lelet segített hozzá a nagyuraknak kedvező III. Béla alakjával szemben a kultúra nagy pártolójáról, a középkori magyar állam csúcspontját jelentő, modernizálásán fáradozó királyról alkotott kép kifejlődéséhez. Mai tudásunk szerint III. Béla legméltóbb emléke maga a székesfehérvári Mária-prépostság rommaradványa, amelynek Szent István alapította templomát az ő uralkodása alatt építették újjá Az 1998. december 4-i avató beszéd vázlata. 7