Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)

w levelét, melyben három napi fegyverszünetet kért, mely levél azonban nem a győzelmes hadállásban, hanem már csak Martonvásáron került a magyar főparancsnok kezébe. Idő leteltével mindenütt elnémult a harczi zaj, a merényleteiért véresen meglakolt ellenségnek nyoma is eltűnt a látókörből; tiszta volt a tér a magyar hadsereg előtt. A komoly munkát ünnepies hangulat váltotta föl ; a halmok ormairól nemzeti dallamú zene harsogott alá s vegyült a torkok ezreinek örömrivalgásába, mi közben a tova hanyatló nap búcsúsugarait a győzelme érzetétől fölvillanyozott magyar hadseregre szórta vissza s azt a megdicsőítésnek mintegy magasabbról alászálló fényével árasztotta el - eltörölhetetlen vonásokkal vésvén be e megragadó képet mindazok lelkébe, a kik fogékony kebellel szemtanúi valának. És míg a nap fáradalmaiban lankadozott harczosok lelki ereje az öröm közérzületében újra éledt: Csányi László, boldog emlékezetű kormánybiztos, a hadsereg testi igényeiről is szokott erélylyel gondoskodván, az élelmiszerekkel megterhelt társzekerek sokasága jelent meg a tábor hátterében, melyeknek tartalmából a naphosszat kimerült fogyasztó szervek is gazdag táplálékban részesültek. Teljes lett a megelégültség e tekintetben is. A visszavert ellenség nyomatékos üldöztetése e napon szóba sem jött, sőt az alkonyat tájt kiadott rendeletek, melyeket a csapatparancsnokok számára többen tábori módon zsebtárczalapokra írtunk, sem foglaltak magokban a következő napra szóló intézkedést; de igenis határozottan kijelölték a csapatok éjjeli fekhelyét s tüzetes utasítást tartalmaztak a széles kiterjedésű biztonsági szolgálatra nézve is. Már esteledett, midőn teljes megnyugvással Velenczére visszatértünk, a hol nem sokára vacsorához szólíttattunk, melynek folytatásában a nap eseményeit megbeszélve, kedélyes társalgás fejlődött ki. Ezt azonban kilencz óra tájt a ház előtt elvezető főútról behallatszó szokatlan zsibaj zavarta meg. Beérkező cselédek egyszerűen Martonvásár felé irányúit csapatmenetelést jelentettek. - Az épen oly komoly mint megfoghatatlan valóságról csakhamar magunk is meggyőződtünk, a váratlan mozdulat iránt megkérdezett vissza menetelő tisztektől leghatározottabban értesülvén, hogy az egész hadsereg visszavonulóban van Martonvásárra. Összeszedtük ekkor holminkat s kocsiba szállva, ugyanazon irányban magunk is útnak indultunk. Sötét éj volt, a már akkor borús égboltozatról csak imitt amott világított le egy-egy tünedező csillag, gyönge és múlékony fényt vetve azon leírhatatlan zűrzavarra, mely csak a közepett haladók által, közvetlen közeléből volt észlelhető az ő egész rémletességében. Gyalogosok, huszárok, tüzérek, saját szervezetökben is teljesen föloszolva, társzekerekkel, lövegekkel és lőszerkocsikkal, markotányos talyigákkal s a többi magán- és tábori járművekkel zsufolódásig összevegyülve, mint medréből kiszorult áradat, tódultak odább-odább, különféle járművek düledeztek az út melletti sánczokba, míg mások, illetéktelenek által a túlterheltetésig megszállva, csak nagy nehezen vánszoroghattak tovább. - A fölbomlás a legapróbb kapcsolati ízületig tökéletes volt, és e zűrzavar végzetessé válható veszélyességét még az egyre-másra sűrűn ropogó puska- és pisztolylövöldözé-91