Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)

йг Még megjegyzem, hogy ezen ütközetben mind három testvérek jelen voltunk, mi később nem ismétlődött; - szinte jelen volt K. Pál rokonom, s igy a családom büszkén mondhatja magáról, hogy azon időben, minden fegyverfogható egyéne a haza és törvényei védelmére sikra szák. Éjfél után volt már, midőn Martonvásárra értünk, útközben meg is áztunk, ha pedig leszálltunk, nagy sárban kellett vánszorognunk; - minthogy szállás készítve nem volt, de ily nagy embertömeg számára ott elég hely másként sem volt, a legénység legnagyobb száma künn a szántó földön sárban volt kénytelen letelepedni, - én Pintérnél nagy nehezen kaptam még egy kis helyet, minthogy háza huszárokkal tömve volt. Minthogy atyám birtoka innét csak negyedóra távra fekszik, másnap néhány bajtársammal oda mentem magamat kipihenni; - miután mindenki azt várta, hogy néhány nap múlva ismét ütközet leend; a hazamenetról nem is álmodván; csak levélben tudattam ép voltamat, és táborban továbbra is maradási szándékomat. October 2-án Martonvásárról elindultunk, de az nap csak Sukoróra mentünk; - innét estve hat óra tájban indulván meg, midőn a pákozdi völgybe értünk, az ágyúról leszálltam, s a falu melletti szőllőbe mentem; - sok tőkét eltiporva találtam, de egy gyönyörű döglött lovat is láttam, ugy mondták az ott levők, hogy Jellacsics őrnagy alatt lövetett meg; panaszkodtak egyszersmint a szegény pákozdiak azon kegyetlen bánásmódról, melyet a horvátok rajtuk elkövettek, - élelmiszereiket elprédálták, boraikat megitták, avagy a hordókból kifolyatták, ruháikat elszedték; még lábaikról a csizmákat is lehúzták! a dunyhák-s vánkosokat felvagdalván a tollat, s pelyhet szélnek eresztették, s ki moczczanni mert, jól megverték. - A horvát ágyuk volt állása helyére jővén ott még temetetlen négy horvát hulla feküdt, néhányan pedig eltemetve ugyan, de ugy hogy lábaik ujjai a földből kilátszottak, e hullák a levegőt úgy megbűzítették, hogy tőlük gyorsan kellett távozni. Tudakozódásomra azon feleletet kaptam, ütközet után 400 hullánál többet takarítottak el, sebesülteket pedig nagy számmal vittek Fejérvárba. - Midőn egy tüzértársammal ballagok, jő két pákozdi asszony, kik közül az egyik a másikat ezen szavakkal figyelmezteté: nézd csak, ezek a mi honvédeink, mire a másik vállvonitva azt felelte: mit nézzek rajtuk, mikor úgy sem tudtak megvédeni! Ezt olyannak hallani, ki nem csak oka nemvolt, hogy a hármas győzelem után a horvátok Pákozdból ki nem űzettek, hanem azt maga is roszalta, leirhatlan keserves kínszenvedés volt. Rosty Zsigmond: Jellacsiccsali csatározások. Közli: Vahot Imre-Gánóczy Flóris szerk.: Honvédek könyve. 1861. 58-59.) Vendrei Ferenc: Nagy-Becskerektól Pákoidig Az így létrejött egyetértés: a nemzet ügyének megvédésére egy szívvel lélekkel elvállalt kötelezettség által a hadsereg minden elemei egy erős kötelékbe forrasztatván össze, a gyülekezet emelt hangulatban, az erkölcsi erösbülés buzdító érzetében oszlott szét. 86