Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)

äf István nádor a miniszterelnök felmentéséről és újbóli kinevezéséről Az ország felelős ministerei, a férfiak, kiket az utolsó pozsonyi országgyűlés végén ő felsége a nemzet kívánságára tanácsába hívott, tárczáikat letették. Az 1848-ik III. t.cz. 11. és 12. §-ainak értelmében új ministerium alkotása következik. Ezt ő felsége, az országbóli távollétében, az én előterjesztésemre nevezi ki; e gond a mostani viszonyokban nem legkissebb a haza gondjai közt. Nem oily állapotban van az ország, hogy a végrehajtó hatalmat egy perczig is nélkülözhesse. Mi végből részemről nem késtem a ministeri hivataláról lemondott gróf Batthiány Lajost, mint a jövendő ministerium elnökét ő fölsége jóváhagyása alá terjeszteni; őt egyszersmind felhív­tam, hogy lemondását ideiglenesen visszavévén, az időközben általam kiadandó rendeleteket ellenjegyezze, s mint ideiglenes felelős minister a többi ügyeket is vezesse. Ennek kinyilatkoztatásával, felelősekké teszem a közigazgatás minden orgánumait a törvé­nyes rendnek fentartásáért. Kiszabom elengedhetlen kötelességül minden polgárnak, hogy a rendbontóknak egyenkint s öszvesen ellenségei legyenek. A közjó, a király, a vész által fenyegetett haza iránti hűség tegye törvénnyé a haza polgárainak, hogy tántoríthatatlanul támogassanak. A király és haza ellenségeit ellenségeimnek tekintem; az ország törvényeit, alkotmányát, sza­badságát minden ellenség ellen erőmhöz képest megvédeni, fentartani el vagyok határozva, mi­ként ezt királyomnak és a nemzetnek esküvel fogadtam, és miként ezt mint nádor s királyi hely­tartó kötelességemnek ismerem. Király és törvény nevében Budapest September 12-én 1848. István Nádor királyi helytartó Gróf Batthiány Lajos Közli: Rózsa-Spíra 1973- 207. Batthyány miniszeterelnök rendelete Székesfehérvár elsáncolásáról Székesfejérvár városának A Dráván áttört ellenség előnyomulásának megakadályozására nézve mindent, mit a honvé­delem megkíván, elkövetni szükséges lévén, meghagyom e város közönségének, miszerint Székesfejérvár városát azonnal torlaszoltassa el, hogy azon esetre, ha az ellenség megszállaná, kellő védelmi állásba tétethessék. Pest, sept. 17-n 1848. Közli: Urbán, 1982. 1275. 66

Next

/
Thumbnails
Contents