Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)

ш nemesek jöttek önként, s együtt sanyarogtak a parasztfiúkkal esőben, zivatarban, sárban, szemétágyon, rongyban és dicsőségben! Egy ügyvéd itt hagyta irodáját, kardot kötött, s a legelső csatában maga vitte a zászlót legelöl Pahrendorfhál a kartácszáporral szemközt. A végén ezredes lett. Sohasem tanulta a háborút. Egy fiatal földesúr menyegzőjét megtartotta ma, másnap csatába kellett mennie; a római sáncokat ostromolták; ott első volt, ki zászlója élén felhatolt; lelőtték; még menyasszonya csókja meg sem hűlt ajkain. A cisztercita barátok kolostorából, három növendék kivételével minden kispap elment honvédnek. A prior maga látta el őket úti élelemmel, mikor szekérre ültek. Amint a refektóriumba visszatérve, a honn maradt kegyeseket megpillantá, sírva monda nekik; „Ti gyávák, minek maradtatok itthon?" Elmentek az ügyvédek; nem akart most pörlekedni senki. Elmentek a bírák; hisz nem volt senkinek panasza. A mérnökökből lettek tüzérek, utászok. Az orvosokbul tábori sebészek. Ágyban meghalni nem volt most divat. Híres korhelyekből híres hősök lettek. Csöndes jellemekből oroszlánok. Még a rablók is megtértek. Egy hírhedt rablóvezér amnesztiát kért magának és társainak, s százhatvan lovast állított ki a csatamezőre, kiknek nagy része a hazát védve nyerte el a halált, mit a haza rontásáért elébb megérdemelt. Egy főúr maga egész huszárezredet szerelt fel; másik huszárezredet két hét alatt állított ki a jászkun főkapitány. Nem volt fegyver. Vettek el az ellenségtől. Elébb kaszával, puszta kézzel kellett kicsikarniuk a harc eszközét, hogy aztán küzdhessenek vele. Egy közönséges székely földész kitalálta, hogyan kell ágyút önteni, fúrni, és ellátta népét csatalövegekkel. Vashámorok átalakultak golyóöntödékké. Elfogyott s nem volt kapható a gyutacs a puskákhoz. Voltak gyógyszerészek a csapatoknál, kik papirosbul készítettek gyutacsokat, s azok is jók voltak a harcban. Az egyházak odaadták harangjaikat ágyúércnek. Egyetlen vezér száztíz ágyút vett el apródonkint az ellenségtől. A szabadkai föld népe meztelen kézzel foglalta el az ellenfélnek fél mérföldre hordó "bácsi" nevű öreg ágyúját. A ma alakult zászlóalj már holnap gyakorlatot tartott, s egy hét múlva ment a túzkeresztelóbe. Mindenki testvér volt a trikolór alatt, nem gúnyoltak senkit tótnak, németnek; azok mind egy zászló alatt egy haza fiainak vallották magukat. A tiszt jó pajtás volt. Együtt evett, együtt ázott, egy szalmán hált a közlegényeivel, s tanították egymást hazaszeretetre. Nem volt szökevény. Hová szökött volna? Minden ajtótul elkergették volna a gyávát. 58