Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)
Wesselényi Miklós levele gróf Batthyányi Lajosnénak, 1848. szepember 28. (Szent István Király Múzeum, Helytörténeti Gyűjtemény Ltsz.: 74.168.1.) Gróf Lamberg Ferenc, pozsonyi hadosztályparancsnokot, Fejér megyei, móri birtokost királyi biztosként küldte az uralkodó szeptember 26-án Magyarországra az „összes Magyarországon található csapatok parancsnokáéul. A kinevezéssel kapcsolatban Lamberg is felvetette szeptember 27-én, hogy intézkedéseinek a már Fehérvárt is elfoglaló Jellasics bán nem fog engedelmeskedni. Ennek ellenére a megbízatást elvállalta, és Budára indult, hogy kinevezését a még hivatalban lévő ügyvezető miniszterelnökkel, Batthyány Lajossal ellenjegyeztesse. Ugyanezen célból hagyta el Pestet a miniszterelnök is; ő úgy gondolta, hogy a két egymással Fehérvár mellett farkasszemet néző hadsereg "közös" főparancsnoka csakis a hadszíntérre jöhet. Ezért kereste őt a magyar táborban és Jellasics főhadiszállásán, Fehérváron is. Batthyány jól ismerte Lamberget, s kinevezését az egyetlen lehetőségnek tekintette arra, hogy Jellasicsot megállíthassák. 15