Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)

Az egykorú leírásokból és visszaemlékezésekből tudjuk azt is, hogy az ütközet időszakában telihold volt. A holdvilág 28-án este jótékonyan világította meg az utat, így az előzőleg Pest felé elindult miniszterelnök kocsisa észrevette a szembejövő futárt, aki Lamberg halálhírét hozta. Ezután fordult vissza Batthyány a táborba, ahol (vagy a nyéki fogadóban vagy Szapáry szállásán) találkozott a hozzá indult Kemény Zsigmonddal, illetve Pálffy Jánossal. Tőlük azt a tanácsot kapta, hogy ne induljon a fővárosba. A miniszterelnök az éjjel folyamán Móga altábornaggyal, majd hajnalban - egy Zichy Ödönnel elköltött reggeli után - Székesfehérváron Jellasiccsal tárgyalt. Innen indult el, idegileg és fizikailag is igen megviselt állapotban Csórón, majd Ikerváron át Bécsbe. Jellasics közben a már hajnalban megindult balszárnya után főseregét is a pákozdi útra indította. Másnap, a csata estéjén felhők takarták el a holdat, s esett is a hideg eső. Mindez most nehezítette a magyar sereg éjszakai hátravonulását. A harc és főként a győzelem mámorában formálódott a szabadságharc, s teremtődött meg a magyar nemzeti mítosz fontos eleme. A szabadságharc utóbb elbukott, de a legendakör most volt születőben a legendateremtés nagymesterei, a XIX. század írói, az események visszaemlékezői és a népi emlékezet révén. Természetesen éppen a pákozdi csata körüli időkben, a fegyveres fenyegetettség közepette gyorsultak fel az események. Sok és sokféle történés sűrűsödött, térben viszonylag messze lejátszódó események is szorosan kapcsolódtak össze. Csak ebben a kis könyvben - amely az 1848. szeptember 11-e (Jellasics serege átlépi a Drávát) és október 7-e (a Roth-hadtest ozorai fegyverletétele) közötti szűk hónapot öleli fel - szólni illik a szorosan vett hadmozdulatok mellett Kossuth alföldi toborzóútjáról, Lamberg Ferenc meggyilkolásáról, Zichy Ödön kivégzéséről is. A pákozdi győzelem 150. évfordulójára készülve tapasztaltam, hogy a felvetett kérdéseket a szakemberek - történészek és hadtörténészek - már alaposan, néha egymásnak ellentmondva is, megválaszolták. Fontosnak tartom azonban, hogy a szemtanúk bizonyságát is megismertessük Önökkel, ezért válogattam össze és tárom Önök elé az egykorú iratok, és a utólagos emlékezések egy részét. Válogassanak belőlük, tallózzanak, de jobban jár, aki az összesét elolvassa. A legjobban azonban az jár, aki el is gondolkozik üzenetükön. Végül ismét egy személyes emlék. E munkára készülve kezembe került 11