Szent István és Székesfehérvár. – Szent István Király Múzeum közleményei, B sorozat 43. (1996)

Székesfehérvár két esztendővel Buda után, 1688-ban szabadult fel a török uralom alól. Ez a kétesztendős késés már önmagában is jelentéssel bírt: nyilvánvaló, hogy a haditanácsok döntéseiben, a felszabadító harcok általános irányának és az egymást követő céloknak a meghatározásában a puszta katonai szempontok mellett a politika is szerepet játszott. A XVII. század végére a történeti emlékezetben elhalványult annak a szerepnek az igazi súlya, amelyet Székesfehérvár egykor betöltött az ország közjogi életében. így hát a felszabadult város lakóinak az első pillanattól kezdve nemcsak az üszkös romok eltakarításának és az újjáépítésnek a gondjával kellett szembenézniük, hanem meg kellett kísérelniük - saját jólfelfogott érdekükben is - a város régi szerepének, régi jogainak a felélesztését. A város vezetői és lakói a fenti okokból a legsürgetőbb feladatnak érezték Szent István kultuszának a felélesztését. Már a felszabadulást követően az ő emlékének szentelték a plébániatemplomot.3

Az 1758-1768 között barokk stílusban átépített szentegyház mennyezetét Johann Ignatz Cimbal, bécsi akadémiai művésszel festették ki. Schoen Arnold kutatásaiból tudjuk, hogy az 1769-ben elkészült freskók programját a városban a plébánosi teendőket is ellátó jezsuita atyák állították össze.4 A hajóba belépve a boltozat első mezőjében Szent István szarkofágja a romkerti mauzóleumban. 42