Szent István és Székesfehérvár. – Szent István Király Múzeum közleményei, B sorozat 43. (1996)
gyostorral pattogtak, és közben hangos kiáltással szólították, nógatták az állatokat. A bényi Céneparton lévő őrök meghallották, figyeltek abba az irányba, és meglepődve látták a Várhegy alatt közeledő hadat. Gyorsan bementek a sáncvárba, jelentették vezérüknek, hogy István nagy haddal közeledik feléjük, nemsokára eléri a Cénepartot, és ezen keresztül a nem messze lévő déli bejáratot. Erre nagy riadalom támadt a sáncvárban lévő pogány magyarok között. A vezér kiadta a parancsot, gyorsan menekülni a nyugati főbejáraton át. Mire a szekerek elérték a külső sáncot, már csak a helyük maradt a megriadt pogányoknak, megfutamodtak. Szent István nyomban egy kis csoport élén bevonult a sáncvárba, és könnyűszerrel megszállta annak középső főhelyét." A burgenlandi Alsóőrben gyűjtött történeti monda adatközlője, Csulak Rozália, először tévedésből Mátyás királlyal cserélte fel a monda főszereplőjét:10 „Mikor harcútak ugye. Mátyás kiráj ment le. A, nem is az vót, szent István. Szent István. Asztán nem rutta ugye, merre ment az ellenség. Gondúta magábo, mast merre mennyen, jobbra, barra? Vagy merre? A templomtornya meghajut. Ászt mongya: „Mingyá megmutatta a templomtorony, hogy merre kell mennyetek!" Mingyá megmutatta a templontorony, hogy merre kell menni, így asztán az ellenséggé megin talákosztak. Ezer szentnek nevezik szent Istvánt." A fehérvárcsurgói homokbányában található ember formájú kövek kialakulását azzal magyarázzák, hogy István király könyörgésére az Isten kővé változtatta a túlerőben lévő ellenséget, a tatárokat. Ez is a Szent László-mondakörből örökölt mondaelem. A 16. század első harmadában keletkezett Erdy-kódexben azt olvashatjuk, hogy László király erős imádkozással kőbálvánnyá változtatta a menekülő tatárokat. István király hasonló cselekedetéről szóló történeti mondát a Fejér megyei Bodajkon gyűjtöttem, az 1909-ben született Barabás Pálné így mondta el: „Hát az én életem az nem volt valami rózsás, mert fehérhomokot hordtunk a húgommal, és az élelmet így biztosítottuk. A fehérhomokot Fehérvárcsurgóról hordtam én is, meg a húgom is. Mi árvák voltunk, és elvittük Balinkára, ott elcseréltük élelemért. Meszelésre használták a németek. Tehát mint gyerek szerettem és érdeklődtem mindenhogyan, láttam ottan olyan ember formájú követeket, és így kérdeztem az idős embereket, hogy mér' vannak ott olyan kövek. Egyszer azt mondta nekem egy bácsi: Tudod, Szent István korában itt akkora harcok voltak, aztán a tatárok voltak többen. Aztán István király leborult, és kérte a jó Istent, hogy változtassa őket kővé. Mindig eszembe volt, amikor megmertem a zsákomat, már mint gyerek, hogy István király, az ország alapítója kővé változtatta a tatárokat." Magyarországot a Moldvában élő magyarok ma is Szent István országának nevezik.11 Körükben, a Bakó melletti Lujzikalagorban az 1950-es években Kallós Zoltán egy István királyról szóló balladatöredéket gyűjtött.12 Szövegéből arról értesülünk, hogy az ellenség érkezésének hírére István király napkelet és nap-34
