Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

79 berendezést, akkor zálogot kért. Rendszerint a konyhában található tárgyak, edények közül vitt el valamit zálogba. Jelezve ezzel azt is, hogy a füstöskönyha tisztaságáért, tüzelőberendezésének épségéért elsősorban a gazdaasszony a felelős. A zálogba vett tárgyat az észlelt rendellenesség kijavítása után kapták vissza. Ha egy bizonyos ideig nem váltották ki a tárgyat, akkor azt a község áruba bocsáthatta. A köveskáli református egyház irattárában egy 18. század végi borbírói számadásra bukkantunk. Ebben két alkalommal is feljegyeztek a korombíróknak adott 2, illetve 3 icce bort. A korombíró tisztsége Köveskálon a kéményes házak túlnyomó többségbe kerülésével az első világháború után szűnt meg. A mezővárosi, községi igazgatás korombíróhoz hasonló rangú tisztségviselője, a borbíró a helyben termett vagy vidéken vásárolt bor kimérését ellenőrizte. Borbírói számadással, jegyzőkönyvvel számolt el a községek jelentős jövedelmi forrását képező borról. Az említett köveskáli borbírói számadásban ilyen bejegyzéseket találunk: „Január 23-án, hogy az árvák dolgában szolgabíró úr itt volt, költ el 18 itze az tsaprul, január 24-én, hogy az mészárossal számot vetettek, és az kortsmárost fogadták, és az erdő inspektorok számot adtak költ el 13 itze, és ugyan ekkor szolgabíró úr itt létekor az teli hordóbul is költ 8 itze." Számadást készített a borbíró a falu hegyvámként gyűjtött boráról, a nemesek, az egyház és az árvák boráról is. Gyakran számolt el zenészeknek adott, vagy vadászat alkalmával elfogyasztott bort. Az egyik bejegyzésből az előző évi borbíráknak adott borról értesülünk. A községben lévő malmok a malombíró felügyelete alatt őröltek. Köveskálon a Győrffy család 1760-ban a monoszlói hídtól délre malmot építtetett a patakra. A Győrffy-malom tulajdonosai évenként Szent György napkor közös vacsorára jöttek össze, ahol a malombíró beszámolt munkájáról. Beszámolóját a rendszeresen vezetett malombírák könyve alapján tartotta. A malombírónál jelentkeztek a malmot bérelni szándékozó molnárok. О ügyelt fel munkájukra is. 1866-ban Győrffy Antal malombíró megtiltotta a molnárnak, hogy a tulajdonos család tagjainak illetőségük terhére gabonát adjon ki előre. Ekkor a malom félévi jövedelméből a malombíró egy, a család tagjai két-két mérő gabonát kaptak. LUKÁCS LÁSZLÓ UDVARHÁZAK HÁROMSZÉKEN A gazdaságok központjába emelt, sajátos építészeti csoportot alkotó épületeket udvarházaknak, más néven kúriáknak nevezzük. A kúriaépítészeten belül elkülönítjük a népies udvarházakat, amelyek legnagyobb létszámban azokon a területeken figyelhetők meg, ahol kisnemesek éltek. A magyar nyelvterületen ilyen kúriákban gazdag vidék Erdélyben a Székelyföldnek hajdani háromszéki területe - ma Kovászna megye. A jelenlegi megyehatárokon belüli terület 123 községéből 65-ben találunk udvarházat, közöttük olyan falukkal, amelyekben több kúria is előfordul. Ilyen települések: Illyefalva, Sepsiszentkirály, Kézdiszentlélek, Dalnok, Réty, Zoltán, Zabola, Csernáton, Uzon, Bikfalva. Utóbbi háromban 12, 14, ill. 13 udvarház található. Gyakoriak az egy-egy udvarházat megőrzött falvak is: így például Esztelnek, Haraj, Erdőfüle. Ezek a lakótelepi 50-60 négyzetméternyi átlagos nagyságú lakásokhoz viszo-