Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

69 hérvári szűrszabók Fejér vármegyéhez 1837-ben ezzel kapcsolatban benyújtott kérvényükben ezt írták: „...megyebeli szűrszabók mindezideig ollyasféle szűröknek árulásával fel is hagytunk, hanem a tekintetes Tolna és Veszprém szomszéd vármegyebeli szűrszabók, az rendelet ellenére is a cifra vagy szegett szűreiket a megyénkben tartandó országos és búcsú vásárokban újonnan árulták és árulják. Azért könyörgünk a Tekintetes Rendek és Karok kegyes színe előtt, méltóztassanak hathatós és kegyes kőz- benjárásaikkal a nevezett szomszéd vármegyéket hivatalosan és barátságosan megkérni, hogy a megyéjükben lakozó szűrszabók is az efféle szűrök árulásától az megyénkben esendő vásárokban letiltassanak, mert ha az azoknak továbbá is megengedtetik, mi, megyebeli szűrszabók, mint az élelmünk megszerzésére, mint az reánk kivetett adó megfizetésére elégtelenek és tehetetlenek leszünk." A szomszédos várpalotai csapócéh az 1848-as szabadságharc „Álladalmi Fölszerelési Ruhabizottmány"-ának megrendelésére 20 000 rőf halinaposztót készített, amit a székesfehérvári szűrszabók katonai mundérnak dolgoztak fel. Munkadíjukat még a kiegyezés után is eredménytelenül kérték az államtól. A céhrendszer megszűnése után, a múlt század utolsó harmadában a fehérvári szűrszabók a kalaposokkal közös ipartársulatban dolgoztak. Mivel a szűr divatja a 20. század elején elmúlóban volt, 1930-ban Székesfehérváron már egyetlen szűrszabót sem tartottak számon. A mezőföldi juhászok ugyan még az 1950-es években is használták a szűrt, de azt akkor már az alföldi vásárokon vagy a helyi vásárokra érkező alföldi szűrszabóktól szerezték be. LUKÁCS LÁSZLÓ A TAKÁCSMESTERSÉG HAGYOMÁNYAI FEJÉR MEGYÉBEN Dunántúl nagy részén, így Fejér megyében is a kendertermesztés és a fonás az asszonyok feladata volt. Az asszonyok, lányok által készített fonalból a vásznat iparosemberek, a takácsok szőtték. Fejér megyében még századunk elején is ott dolgozott sok takács, ahol a 18-19. század folyamán takácscéh működött. Székesfehérvár takácscéhéhez 1715-ben 5 mester tartozott. Magyar nyelvű szabadalomlevelüket 1726-ban a pozsonyi takácscéhtől vették át. Fejér megyében még Csákváron, Lovasberényben, Bicskén, Válón, Érden, Dunapentelén, Lajoskomáromban és Bakonycsernyén alakult takácscéh. E céhekbe tömörültek a környékbeli falvak takácsmesterei is. A híres zámolyi takácsok fiókcéhe a 19. században a csákvári főcéhhez tartozott. Rajtuk kívül a csákvári takácscéhben találjuk a gánti, vértesbogiári, vértesacsai és a magyaralmási mestereket is. A csákvári takácscéh számadáskönyve szerint 1843-ban Zámolyon 24, Csákváron 22, Vértesbogláron 10, Gánton 9, Vérteskozmán 5, Magyaralmáson 1 takácsmester dolgozott. Azokból a falvakból, ahol nem éltek takácsok, kénytelenek voltak a szőnivalót a legközelebbi takácsközpontba: Zámolyra, Lovasberénybe, Tabajdra vagy Polgárdiba vinni. A zámolyi mesterekhez Sárkeresztesről, Moháról, Fehérvárcsurgóról, Magyaralmásról, Csákberényből, Csákvárról, Sukoróról, Velencéről, Nadapról, Pázmándról, Verébről, Seregélyesről hordták a szőni való fonalat.