Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

25 ismét pénzzel. Mind a vőlegényes, mind a menyasszonyos ház minden vendége, aki a „hériszbe" elment, szólnivoW köteles: a rokonsághoz nem tartozók az esetek többségében ilyenkor valamilyen ajándékot adtak át. Valamennyiükét hangosan elismételték és feljegyezték. Sző/ás végeztével a kétféle pénzt újból megszámolták, majd a násznagy átadta az egészet az újembernek. Ez az ajándék közös szerzeménynek számított. Jankó János a múlt században jegyezte fel, hogy szóláskor csak a nő szülei és rokonai tettek felajánlást, ami az asszony külön vagyonát képezte, ezt külön is kezelte, maga és főként gyermekei ruházkodására fordítva kamatait. De nemcsak lakodalomban, hanem a keresztelőt 6-8 hétre követő komavendégségben, a „komában"'is szóltak. Ilyenkor az anya ült a piros fejtős (csíkos) abrosszal letakart asztal fejéhez, s a vendégek egyenként felállva és hangosan elsorolva adták át a gyermeknek szánt ajándékokat. A múlt században általánosan egy bizonyos pénzösszeget szóltak {\ forintot fejenként), kivéve az első, vagy „fűkomát", aki a pénz mellé néhány hónap elteltével még egy bárányt vagy malacot is szólt. Napjainkban a „fűkoma" már nagyobb pénzösszeget (500-2000 lei), felesége a keresztanya pedig ugyanekkora pénzöszszegnek megfelelő ruhaajándékot ad. A gyermeket keresztvíz alá nem tartó szárazkomák vagy lógókomák a „fűkoma" által adottnak a felét adják: ajándékuknak fele pénz, fele ruhanemű. Feleségeik, a lógókománék nem adnak semmit. Ezután valamennyi nagyszülő nagyobb pénzösszeget (500-1000 lei) és ruhaneműt ajándékoz. Mindent az anya kap, aki a gyermek javára fordítja a kapottakat. A szólás szokása nemcsak Kalotaszegen, hanem Erdély más területein is ismert. Egyik szép példáját Orbán Balázs is lejegyezte „A Székelyföld leírása" című munkájában. LACKÓVITS EMŐKE A SZENTKIRÁLYSZABADJAI NÁSZEBÉD Szentkirályszabadja középkori eredetű falu a Balaton-felvidéken, Veszprémtől mintegy tíz kilométerre. Lakói a kora középkorban királyi halászok voltak, ezért kapták nemességüket. A múlt század közepén még 1513 kisnemes, református vallású, 198 római katolikus és 135 zsidó lakta. Minden felekezet önálló templommal és temetővel rendelkezett. A három temető és a két keresztény templom ma is látható. A katolikus templom Árpád-kori alapokon nyugszik. Református temploma a környéken az egyik legszebb kései barokk templom. A közösség ma is több archaikus szokásegyüttest és szokáselemet őriz, közülük néhányat gyakorol is, például keresztelőkor, temetéseknél. Az emberélet fordulóihoz kapcsolódó szokáskörből itt is ismeretes volt a lakodalmat követő asszonyavatás szokása, amelyet nászeöécfriek neveztek. Az asszonyavatás általánosan elterjedt szokás volt a magyar nyelvterületen, amelynek egy-egy közösségre jellemző, helyi változatai jöttek létre. Az itt 50 esztendeje még gyakorolt szokás erősen hasonlít a mezőségi református magyarok pártaváltásnak nevezett hagyományához.