Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

153 Iskoláit Veszprémben, Pozsonyban és Debrecenben végezte, érettségizőként kitűnően beszélve németül és latinul. A Budapesti Tudományegyetemen magyar és német irodalmat, nyelvészetet, esztétikát és magyar őstörténetet hallgatott. Egyetemi tanulmányait befejezve, a Nemzeti Múzeum könyvtárába került. 1898-1904 között két alkalommal is több jelentős nyugat-európai könyvtárat felkeresett magyar Írásbeli emlékek után kutatva és a katalóguskészítés módszereit tanulmányozva. 1905-ben „A magyar honfoglalás mondái" című értekezésével elnyerte az MTA levelező és a Kisfaludy Társaság rendes tagságát. Munkásságának legaktívabb korszaka az 1890-es évek végétől az 1920-ig terjedő időszak volt. A folklór iránti kitartó érdeklődése már korán, pozsonyi diákévei alatt jelentkezett. Kezdetben népdalokat jegyzett le, majd megkezdte Zala megye népköltészetének összegyűjtését. Ez a gyűjtés indította el azt a munkát, amelynek összegzése 3 kötetben, „Dunántúli gyűjtés" címmel a Magyar Népköltési Gyűjtemény VIII. köteteként jelent meg. 1897-től négy esztendeig folytatott gyűjtőmunkával hat dunántúli és egy erdélyi megye 279 községében kutatta a regösénekeket. Hírlapi felhívásokat tett közzé a gyűjtés minél szélesebb körű kiterjesztésére és eredményesebbé tételére. Ezzel az önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalmat alapozta meg. Kiterjedt kutatásainak eredményeként született meg 1902-ben két kötete: „A regösök" és a „Regös-énekek". Sebestyén Gyulát egész életében a magyarság eredete, őstörténete foglalkoztatta. Az idősödő tudóst „Bujdosó" álnéven a magyarság korai története színművek írására is ihlette. így született meg szepezdi házában az „Ekhard" című öt felvonásos tragédia és a „Magyar misztérium, téli alakoskodó játék" négy felvonása. A népköltészet tanulmányozását azért tartotta fontosnak, mert úgy vélte, hogy általa a nép lírai alkotóereje teljes valóságában ismertté válik. Hangsúlyozta, hogy a kutató számára az első állomás az adatok összegyűjtése, amely alapot ad a további elemzésre, az eredeti és az átvétel megállapítására. A leíró néprajz mellett az elemzés fontosságát hangsúlyozta, különös gondot fordítva az etnikus sajátosságok megállapítására, a népköltészet és műköltészet kapcsolatának felfedésére. De felfigyelt a népi kultúra jelenségeinek a történeti adatokkal való összefüggésére is. Érdeklődése és vizsgálatai a néphit, népszokások és népköltészet teljes területére kiterjedtek, nagy fontosságot tulajdonítva az elemzésben az etnikai szempontoknak. A folklorista, múzeumigazgató Sebestyén Gyula jelentős munkásságot fejtett ki a néprajz tárgyi emlékeinek összegyűjtésében is: a századeleji élő viseletek, a szokástárgyak például lucaszékek múzeumba szállítását elengedhetetlennek tartotta. Ugyancsak nagyra értékelhetjük a magyar skanzen megvalósítása érdekében kifejtett tevékenységét: nemcsak tárgyalt ezügyben, hanem építési terveket is készített. Kutatásai mellett munkásságának másik legjelentősebb, máig ható, megállapításaiban ma is helytálló területe a gyűjtésszervezés, a magyar nyelvterület néphagyománykincsének teljes feltárásáért folytatott tevékenysége, meggyőző, érvelő munkája. Az intenzív terepmunka végzése közben döbbent rá arra, hogy a magyar néphagyománykincs és a hazai nemzetiségek hagyományainak összegyűjtéséhez egy ember és a szűk szakembergárda kevés. Szükség van a néprajz önkéntes munkásainak bekapcsolódására is. Gyűjtési felhívásait az Ethnographía oldalain tette közzé. Az 1907-ben életre hívott Folklórkutató Szövetség, a Folklore Fellows magyar osztályának megalakulását követően, az országos gyűjtés programjának közzététele után a munka elvégzésére sorozatosan jöttek létre a vidéki gyűjtőszövetségek. Létre-