Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

148 A vidékre vonatkozó kisebb néprajzi híradásokat tartalmaz a Társalkodó és a Vasárnapi Újság több száma is. Herman Ottó 1887-ben napvilágot látott „A magyar halászat könyve" című munkájában a Balaton halászatával is foglalkozott. 1892-ben a Földrajzi Közleményekben megjelent tanulmánya „A Balaton halásztopográfiája" címet viseli, s benne részletesen olvashatók a tihanyi úgynevezett látott hallal kapcsolatos tudnivalók. A látott hal nem más, mint a garda, különlegesség a halászata, amolyan tihanyi sajátosság volt, mint a visszhang vagy a kecskekörmök. Az első nagy jelentőségű, korszerű néprajzi monográfia Jankó János néprajztudós munkája 1902-ből: „Abalatonmelléki lakosság néprajza" címmel. Munkájában a népélet minden területére kiterjedő részletes leírást és elemzést nyújt. 1893-ban kezdte meg helyszíni kutatásait, gazdag fényképanyaggal illusztrálva a lejegyzetteket. A századelő Balaton környéki néprajzi kutatásaiban jelentős eredmények kapcsolódnak Sági János nevéhez, aki Malonyay Dezső népművészeti köteteinek is munkatársa volt. Századunk első évtizedeiben már nem felfedezni, hanem széleskörűen megismertetni kellett a Balaton környékét. E munkában vállalt oroszlánrészt Sebestyén Gyula, aki nemcsak kutatója, hanem népszerűsítője is volt e tájnak, szülőföldjének. Létrehívta a Balatoni Társaságot, megalapította a Balatoni Kurír című lapot és a Balatoni Évkönyvet. Ismeretterjesztő írások közzétételén kívül a térség kultúrált idegenforgalmának megvalósítását is igyekezett szolgálni. Figyelemre méltó a Balatoni Emlékmúzeum (Badacsony) létrehozása érdekében kifejtett munkássága. Elképzelése szerint a három balatoni vármegye (Veszprém, Somogy, Zala) természeti viszonyait, teljes történetét és népéletét mutatta volna itt be. Sajnálatos, hogy terve nem valósulhatott meg. Ezen a nyomon indult el a kiállítás, azzal a reménynyel, hogy talán egykor Sebestyén Gyula álmát is valóra válthatják a kései utódok. LACKÓVITS EMŐKE KIÁLLÍTÁS NÉPI SZAKRÁLIS EMLÉKEKBŐL Kétszáz esztendő távlatából közvetítenek üzenetet a veszprémi Bazilika altemplomában kiállított népi szakrális tárgyak: színezett faszobrok, üvegek, cserepek, képek, amelyek a veszprémi Egyházmegye területéről származnak, s hajdanán az emberi otthonokat tették meghitté, családiassá. Valamennyinek hivatása volt: nem gyönyörködtettek, hanem megszentelték, oltalmazták, erővel és reménységgel táplálták mindazokat, akik munkájukban, bajaikban az ábrázoltakhoz fordultak - mondotta 15 esztendeje ez alkotásokról néhai Bálint Sándor professzor. Akiállítás legkorábbi darabjai a 18-19. században készült faszobrok. Előképeik a búcsújáró helyek kegyszobrai, a templomok gótikus és barokk szobrai, valamint a változó stílusú szentképek voltak. A másolatok durván megmunkált, naiv, közvetlen alkotások. Készítőik, néhány kivételtől eltekintve, ismeretlenek. Egy részük középkori faragóhagyományokból táplálkozva egy-egy ferences központban: Sümegen, Búcsú-