Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

12 csüng alá 4-5 cm hosszan. Itt lehetett a pártafelerősítő szalag, zsinór. A két párta, s a velük együtt előkerült töredékek a korabeli kisnemesi viseletek megrajzolását teszik lehetővé, ugyanakkor Veszprém megye tájainak: a Bakonynak és a Balaton-felvidéknek viselettörténetéhez járulnak hozzá fontos adalékokkal. Ezek a párták egyszerűbb anyagból, egyszerűbb kivitelben készültek. Szélességük viselőjük életkorával állt összefüggésben: gyermek- és fiatal lányok keskeny pártát viseltek, amit udvarlópártának, mindennapi pártának is neveztek. Díszítési módjuk is jellegzetes: fémspirálból alakítottak ki rajtuk díszítő csíkokat, körformákat. Legdíszesebbek a gyöngyökkel kirakott gyöngyös párták voltak, amelyeken a gyöngyök fémszálas, fémsodronyos díszítőelemekkel, islógokkal együtt alkották az ékítményt. A fej hátsó részén, tarkón fogták össze őket egyszerű szalagokkal vagy franciakapoccsal. A kéttornyúlaki pártákhoz hasonló került elő Balatonszőlősről, Nagylózsról, Kaszaperről, a burgenlandi Őriszigetről, Kecskemét környékéről és Debrecenből is. Utóbbiról tudjuk, hogy városi polgárlányok viselték, míg a többit általában kisnemes. Ezek a párták jellegzetes darabjai voltak a nemesi viseletnek, a korabeli fejdíszeknek, de ugyanakkor beletartoztak a középkori fejdíszek európai sorába is. A Bakony és Balaton-felvidék hajdani viseletéről tudósítanak. Hiánypótlóak, segítségükkel e táj 16-18.századi női fej viselete is beilleszthető abba a sorba, amely a Felső-Örségtől Erdély keleti részéig jellemezte a magyar női viseletet, s amelynek kései, 19-20. századi változatait a magyar nyelvterület más településein: elsősorban Dél-Dunántúlon, a Sárközben, Erdélyben Kalotaszegen és Széken a földműves lakosság őrizte meg. LACKÓVITS EMŐKE HÁZASSÁG-JÓSLÁSOK A BAKONY VIDÉKÉN Az eladósorban lévő lányok mindenkori kedvelt szórakozása volt a házasság idejének és a majdani házastárs személyének megjövendölése. E jósló cselekedetek, azaz szerelmi, házassági jóslások az esetek többségében a naptári ünnepek naptárreform előtti vagy utáni évnegyedkezdő napjaihoz kapcsolódtak, elsősorban a téli évnegyedben: így Katalin (november 25.), András (november 30.), Borbála (december 4.) Luca ( december 13.) Tamás (december 21.) napokhoz, valamint karácsony vigílijához (december 24.), Szilveszter éjszakájához(december 31.), újév reggeléhez (január 1.). A 14 segítőszent két alakját, Katalint és Borbálát vőlegényszerző szentekként tisztelték. Jeles napjukon cseresznyefa- vagy meggyfaágat vágtak, amelyet a sublótra helyeztek. Ha karácsonyig kivirágzott, a lány az újesztendőben férjhezmenetelre számíthatott. Tihanyban a lány saját és barátnői nevét kötözte fel az ágra. Akinek a neve alatt kivirágzott, az várhatta a kérőt. Szentgálon az ágat mezítláb vitték be a szobába, s ha párosat virágzott, csak akkor számíthattak a lakodalomra. Veszprémvarsányban e napok egyikén a lányok elfordított fedőt gurítottak el, gurulása irányából várva a vőlegényt. Házassági jóslásokban rendkívül gazdag volt András napja, amikoris kenyéren és vizén böjtölve álmodták meg a lányok jövendőbelijüket. Tihanyban és a Somló