Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)
A KÖZMŰVELTSÉG FEJLESZTÉSE Székesfehérvár kulturális életének egyik legszebb fejezete a nemzeti színjátszás támogatása. A fehérvári színészet helyszíneit érdemes külön-külön megvizsgálnunk. A magyar nyelvű színészetet 1818—1824 között először telepítette meg városunk a megyei tisztikar és a vármegyei nemesség összefogásával. A létrehozott játékszíni bizottság, mint egy igazgatói testület, levette a színészek válláról a szervezés, pénzkezelés, propaganda, demég a díszletezés terheit is, s mindezt — mondanánk ma—társadalmi munkában végezte Kolozsváry Pál főszolgabíró, Nagy Ignác megyei főpénztárnok és Bajzáth György megyei aljegyző. A Nemzeti Játékszíni Társulat a megye anyagi támogatásával erre a célra alakíttatta át a Győry-ház (Kossuth utca 15.) vagyis az akkori Pelikán-fogadó nagytermét ( 16., 193. ). Az átalakítás jól sikerülhetett, mert Ürményi József országbíró-fŐispán így írta le a termet az 1818-as megnyitó előadás alkalmával: „Takaros színházat találtam, jól kivilágítva, függő lámpával a közepén, amilyet a budai és pesti német színházban láttam. A zenekar 16 állandó muzsikusból áll, a ruhatár gazdagabb mint Pesten. A függöny nagyon szép festésű." Az első előadás Tokody: A Szövetség diadalma című darabja volt, amelyre Szilágyi Pál, egykori színész úgy emlékezett, hogy „olyan hatást tett, hogy jónak látta az igazgatóság nyugalomba és a láda fenekére helyezni." A darab tehát rossz volt, de a közönség lelkes és a trupp kitűnő. Ürményi József levele szerint: „A színészek jók, néhány közülük olyan, hogy mint mondani szokás, már jobb nem lehet." A cél, — ahogyan Zichy Károly levelében megfogalmazza — „a honi nyelvnek kipallérozása", valóban a legjobb színészeket vonzotta ide: a kor leghíresebb tragikáját Kantomét, 1821-1822-ben Dérynét. Vége volt egy időre számukra a gyűlölt vándoréletnek: Bajzáth György házában (ez a hagyomány szerint Szent István tér. 5. számú ház volt, de itt kell megjegyezni, hogy ezt a legújabb kutatás cáfolja) biztos és méltó szállást találtak. Ajándékokból igen gazdag eszköz- és jelmeztárat hoztak létre: egy későbbi jelmezjegyzék szerint 230 férfijelmezük volt, a színésznők a saját ruháikban játszottak. Minden együtt volt tehát a jó, tartalmas és a magyar nyelv művelését szolgáló előadásokhoz. Hamarosan megfelelő darabok is lettek. Szilágyi Pál így írt erről: „Kisfaludy Károly első drámai kísérletét a Tatárok Magyarországon küldötte (ti. Szemere Pál) az igazgatóságnak igénytelen sorok kíséretében. Mennyire örültünk a magyar ég feltűnő csillagának. Nem annyira nagyszerűsége, mint csinos nyelvéért örömmel tanultuk, s nagy megelégedésére a közönségnek elő is adtuk." A bemutató 1819-ben volt, s ezután Kisfaludy Károly szinte háziszerzője lett a társulatnak: bemutatták még Ilka, Stibor vajda, A kérők, Hűség próbája, Iréné és Kemény Simon című darabját. A társulatot vendégjátékra Pestre, Veszprém, Zala, Baranya és Komárom megyébe is meghívták. A magyar színtársulat a székesfehérvári biztonságért és szeretetért hálás volt a városnak. A gondoskodást 1823-ban a Ma-178
