Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)
SüiSo ebből az ősz utcában három is, az 1., a 22. és 27. szám alatt Persze, tegyük itt hozzá: itt volt a város „rosszhírű negyede". Megjegyzendő még az is, hogy vendéglő címszó alatt szerepel a kocsma, csapszék is. A kerthelyiségekről, kertvendéglőkről már szóltunk. Azoknak viszont lehetett olykor sajátos funkciója is: a Rózsáskert például 1904-ben az építőmunkások régi sztrájktanyájának számított, később a Sóstói vendéglőben gyülekeztek. A nyomdászok sztrájktanyája 1903-ban a Lakatos utcabeli Bruckmüller vendéglő volt, majd 1909-től a Budai úti Laczkovits vendéglőben tanyáztak. A pékek ugyancsak Bruckmüllernél vészelték át 1903-ban a sztrájk időszakát, majd utána a Kuntler vendéglőbe költöztek. A Fehér Ló vendéglő az ácsok gyülekezőhelye volt 1903-ban, itt alakították meg szakszervezetüket is (a mai Garzon-ház helyén). Az 1880-as években az építőmunkások önképzőköre a Könyök utca 10-ben, a Nofitzerféle itzés bormérésben működött. A Latzkovits vendéglő (Vörös Hadsereg út 8.) két generáción át a dalárdák találkozóhelye volt. 1922-ben és 1924-ben is itt rendezték meg az összes helybeli dalárda hangversenyét A Varga-féle vendéglőben, az Alsókirálysoron, az Intim kávéházban, az ősz utcában az 1920-as években az építők munkásotthonai működtek. Különösen népszerű volt a század elején a munkásság körében a Vásártéren lévő Vinkóczi vendéglő (kb. a mai Mikszáth Kálmán utca—Marx tér sarkán): itt alakult meg 1903-ban az Építőmunkások Szakszervezete, és a Szűts-féle vendéglő a Zöldfa utca 14. sz. alatt (ma József út felső szakasza, a Rákóczi úttól a Vörös Hadsereg útig), amely a helybeli közös szakmai szakszervezet gyülekezőhelyének számított A vasipari dolgozók a palotavárosi Fett Vince beszálló vendéglőjében tanyáztak (Palotai út 33.), Horváth Mihály vendéglője (Tobak utca 7. ) és Kiss Kálmáné, a Fehér Ló különhelyiségeiben iparos olvasókörök tartották könyveiket Az egyes szakmák báljaikat is kedves vendéglőikben rendezték. Hagyományos volt pl. a kőművesek bálja Rókus napján (augusztus 16.): ekkor szabadultak fel a legények, ekkor szerződtették az inasokat. A bál bevételét az önképzőkör téli rendezvényeire vagy könyvvásárlásra fordították. Pünkösd másnapján tartották az ácsok „szekercebáljukat". Az építőmunkások összefogásaként a századfordulótól együtt tartották a bált az ácsok és a kőművesek. Szakmai bálnak nevezhetnénk— habár egy kissé kirí a sorból — a hagyományos Szent Mihály-napi (szeptember 29. ) juhászbúcsúhoz kapcsolódó juhászbált is. Nem elsősorban azért, mert nem ipari szakmáról van itt szó, hanem inkább azért, mert az, bár Fehérvár életének része volt (hiszen a felsővárosi — vagy „Juhász"-templom és az Arany Sas, a Bárány, a Csillag »a Honvéd utcában« és a Korona vendéglők voltak hagyományosan a helyszínei), mégis elsőrendűen a mezőföldi juhászok közös ünnepe, ajuhászszegődtetés ideje volt. Ajuhászbál hagyománya igen régi, századunkra már elenyészőben volt. Az egyes külvárosok hagyományos báljai is vendéglőkben voltak eleinte: ilyen volt a felsővárosiak bálja, a „Gazdabál" farsang utolsó előtti vasárnapján, egy hétre rá pedig az alsó-és palotavárosiak „farsangutójji" bálja. Ezeket azonban 1903, a Szent István-terem átadása után már rendre itt tartották meg. A szintén hagyományos katalini — „szárvágó" —, Szilveszter-napi, húsvét- vagy pünkösdhétfői bálokat azonban a Bárány vendéglőben, a Katolikus Kör helyiségeiben (Felsővárosi Művelődési Ház) és a Szent István-teremben felváltva tartották. A farsangi katona- és cselédbálok színhelye a palotavárosi Papp vendéglő volt (a Tolnai utca—Sütő utca sarkán állt, később, a városrész lebontása előtt igen rossz hírű kocsma lett: a „Háromlépcsős"). A farsang Fehérváron is elég mozgalmas és zeneszótól hangos volt, amint az már a fentiekből is látható. Nem szabad azonban még elfelejtenünk azt sem, hogy az I. világháborúig csak farsangban rendeztek lakodalmat. Csak ezután jött divatba a szüreti lakodalom, amit úgy fejeztek ki, hogy „újborra esküdtek" a fiatalok. A lakodalmakba igyekeztek a kedvelt zenekarokat hívni: a »»Kőműves"-, a „Ganz"- vagy „Ceni"-bandát, vagy Stenkál Jánosét, ami építőmunkásokból állt. Ezek fúvószenekarok voltak, de lakodalmakban sokszor cserélték hangszereiket, vonószenekarrá is átalakultak. Különösen sok kocsma működött a hetipiac színhelyei közelében, elsősorban a Piac tér körzetében. Nem hiába tartotta a régi palotavárosi mondás: minden utcában kell 165
