Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)

ták, az is volt: a vezetékek alacsonyan lógtak, szigetelés még nem volt. A gyerekek a vezetékeket fémtárgyakkal dobálták, és örültek a keletkező szikráknak, nem úgy a Székesfehérvár és Vidéke fanyalgó újságírója. A fanyalgás persze nem rendítette meg a Phoebus Vállalatot: vezetékei lassan behálózták a várost, 19 transzformátorháza, a gyár kéményei pedig hozzánőttek a városképhez (203, 212). Egyik vízivárosi adatközlőm például aszerint emlékszik a város eseményeire, hogy melyik kéménye pipált a villanygyárnak. 1920-tól a város saját kezelésébe vette a villanytelepet és ezután jelentős bővítést hajtott végre: ekkor építették a 60 m magas kéményt. A 30-as évek végén Polgárdit, Lepsényt, Enyinget és Mezőszentgyörgyöt is ez a gyár látta el távvezetéken villamos energiával. Ekkor cserélték ki a Belvárosban a légvezetékeket föld alatti kábelekre, s az 1938-as ünnepségekre a Romkert, a Püspökség, a Város- és Megyeház többszínű díszkivilágítást kapott (32, 58). Ekkor már a villanygyár ^íulladékhőjét" is hasznosították: távvezetéken juttatták el pl. a Felmayer-gyárba és a kórházba. A város ivóvizét, még a híresen jó vizű korszakban, a Királykút biztosította. Egészen 1911-ig, a vízvezeték megépítéséig a város nagyobb fele ezt használta. A kutat, ahol a hagyomány szerint a városba igyekvő királyok frissítették föl magukat, a 18. század végén vették körül klasszicista emeletes épülettel. Ez a megoldás, azaz a lakóház és nyilvános közkút funkciók összeötvözése Magyarhonban eléggé szokatlan. Sokan megfordultak a Királykútnál naponta, amit, ha másból nem, abból is tudhatunk, hogy a régi fényképeken az egyik oldalon kovácsműhely van (209), márpedig az mindig forgalmas helyeken létesült: ott volt rá szükség. A vízhordás rendjét már a 19. században szabályozták: délelőtt a Belváros, délután a Felső- és Víziváros számára hordták. A hatóság állandó vízhordókat alkalmazott. A Belváros bizonyos pontjaira be is vezették ezt a vizet csővezetéken. Zichy grófné például a város középpontjában levő palotájába (ma városi tanács) való bevezetéséért 44)0 Ft-ot fizetett a városnak a 18. század végén. 1818-ban már rossz állapotban voltak a csövek, ezért új kutakat kezdtek fúratni. Egy lajtosnak azonban megengedte a hatóság, hogy a Királykúti vizet pénzért árulhassa. Az 1911-ben kiépített vízvezeték az Aszalvölgyben létesített kutak vizét továbbította; 1911—13 között 50 km-es hálózat épült. Ezt a vízműtelepet 1933-ban a sóstói kút egészítette ki. A nagyobb üzemek nem használták a vezetékes vizet: a Felmayer-gyár és a MÁV-állomás a Gaja vizét, a gőzmalom és a tűzoltóság pedig saját fúrt kút vizét fogyasztották. A csatornázás századunkban kettős rendszerű volt, külön vezették el a csapadékvizet (ez a Gajába került) és külön a szennyvizet. Ezt a Sóstóból a két világháború között leválasztott derítőmedencébe vezették, itt komposztálták. Ez lett a Sóstó veszte! Mert az elválasztás nem sikerült valami fényesen: állítólag a falat a patkányfélék átfurkálták, így az addig fürdésre is alkalmas Sóstó elszennyeződött. Az itt nyert komposzttal igen jó eredménnyel trágyázták a városi földeket, a derített szennyvizet rétöntözésre használták. Szólni kell még itt Fehérvár ásványvizeiről. Korszakunkban ismert volt a Felmayer-gyári, Árpád fürdői, György és Zsuzsanna, illetve a strand környéki forrás. Ez utóbbi fúrásánál meleg vizet kerestek, de a máig is jól ismert és közkedvelt „Csitáry vizet" találták (170). Az Árpád fürdő is eredetileg a természetes gyógyvizekre épült (168); a gyógyulni szándékozók elhelyezésére bővült az Árpád Szállóval. Blaha Lujza is kezeltette itt magát: a városi közönség hódolatát és szeretetét szállásának erkélyéről dallal köszönte meg. 1894-ben építették ki a Székesfehérvár-Budapest közötti telefonhálózatot. A postai fejlesztés eredménye 1923-ban a rádiótelep kiépítése lett: az itt elhelyezett adóállomás a külföldre menő táviratokat továbbította. Az adóépület mellett műhely, raktár és 3 lakóház épült. Felépülésekor igazi szenzációnak számított építészberkekben az új közvágóhíd. A régit 1934-ben bontották le, s a helyén Kralik—Szabó—Farkas—Rimanóczi tervei szerint építették fel az újat. Vágóhidunkat sokáig példaként tanították a műegyetemen. A gyógyvizek kapcsán említettem már az Árpád fürdőt. Azonban a gyógyvíz hamar elmaradt: hamar elpusztultak csövei, a kút összeomlott. A nagymedencét, amely akkor 162