Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)
пак, később díszpolgároknak hívták. Mivel a város szegény volt, ilyent először 1840-ben választott. Az egyik első grátiszpolgár Deák Ferenc volt. A mai értelemben vett díszpolgárok választására — tehát kitüntetés, megbecsülésként — csak az 1870-es évek végétől került sor. Elsőként Zichy Jenőt, majd például Kossuth Lajost, Kempelen Imrét, Wekerle Sándort, Jókai Mórt, Fiáth Miklóst, Prohászka Ottokárt és Hóman Bálintot tüntették ki ezzel a címmel. A polgárság számát 1688, a török uralom alóli felszabadulás és 1848 között Észak- és Nyugat-Dunántúlról érkező magyarok és osztrák, cseh, morva, bajor területekről és Sziléziából származó németek gyarapították. Velük színesedett az ekkor még amúgy is sokszínű nemzetiségi kép: a városban magyarok, délszlávok, azaz rácok és „latinoknak" nevezett népelemek utódai éltek. Az iparosodottabb vidékekről érkező németek azonban, bár számbelileg az összlakosságon belül mindig a magyarok száma mögött maradtak, a polgárság vezető testületeiben a magyarokéval egyenrangú jelentőséget vívtak ki maguknak. A nemzetiségi kérdés éppen korszakunk elején, a tőkés fejlődés első szakaszában (a 19. század 50-es, 60-as éveiben) jutott nyugvópontra. Ekkortól a nemzetiségek asszimilálódása, egyszerűbben — bár kissé leegyszerűsítetten — magyarrá válása lényegében befejeződött. Sok apró jel, szokásbeli, viseletbeli, szóhasználatbeli apróság máig is utal azonban erre az egykori sokszínűségre. Idézzük itt Jankovich Ferenc finom megfigyelését:,,... érdekes jelleget kaptak a betelepedettek is: azok a városszéli iparostömegek, akiknek francia, olasz, német és szláv őseit még a régi királyok édesgették ide messze külföldről. Ilyen neveket találni közöttük: Kiér, Reverand, Delétor, Fister, Vincz, Haár, Rekop, Vicenti, Vagyóczky, Jankovich stb.... Ezek az idegenek az idők folyamán keresztül-kasul testvéresedtek a fajtabeliekkel, s ma már elcsodálkozik a tájékozatlan utazó, aki kapcsolatba kerül valamelyikkel, hogy hogyan tettek szert a nevükre; külső formájukban és nyelvben, szokásokban, érzésben annyira bennszülöttekké váltak... Bennszülött és betelepült paraszt között a szokásbeli különbség öltözékben is megmutatkozott. Érdekes megfigyelni, falubeliek hamarabb polgárosodnak öltözékükben, mint ez a városi paraszt polgárság. Tóth sógor bácsi, isten nyugtassa, ezüstgombos kék mentében, zsinóros nadrágban, rózsás csizmában járt, a fején kucsmával, mint egy Árpád-kori lovas katona. Míg a német polgárok sima feketében, vágott csizmában, lapos nagy szélű kalapban indultak vasárnap a misére, emberöltők óta már csak a neve szerint, német' templomba. A ,rác város' még ott állt túlnan a Palota-város falain kívül. De a várfalak régen leomlottak, nádfödeles házakba beépültek, és rácul már nemzedékek sora óta nem tudott senki." A kék posztóruha ilyenfajta szokásjog alapján vált a magyar, majd később éppen a magyarosodás miatt általában a fehérvári polgár viseletévé. Ezért írta Szarka Géza 1930-ban a polgárok vasárnapi mise utáni beszélgetésének színhelyéről, a Városház-térről: „Itt országol vasárnap délelőttönként, külön néprajzi érdekességként, a felsővárosi gazdák kékbeli parlamentje." (229. ) A magyar és német templom elnevezés korszakunkban még élő megkülönböztetést takart. Magyar templomnak a mai székesegyházat, német templom-12
