Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)
1 egymásra hatása révén képzelhető el, miközben a történelem is több fejlődési alternatívát hordoz magában. A társadalmi szükségszerűség irányába való lépések pedig soha nem tehetik feleslegessé a „nagyobb szabadság irányába” való lépéseket, s nem vehetik el a pozitív maggal bíró, különböző irányú útkeresések hitelét sem. A konkrétumok felsorolása helyett, mintegy kiindulópontként vizsgálódásunkhoz, álljon itt Szűcs Jenő véleménye Bibó Istvánról: „Ez a tudós politikai gondolkodó a történelem tudósainak is példát mutatva volt tudatában annak, hogy a .történések' mögött a századokon átnyúlóan, hosszú távon is bizonyos .szerkezetek’ lényegesek, melyek a jelen számára egyszerre jelölnek ki határokat és kínálnak lehetőségeket”. Bibó gondolkodása — írja Szűcs Jenő — a kíméletlenül pontosan felmért határok és a realitásokon belül maximálisnak tartott lehetőségek zónájában helyezkedik el. Ehhez hasonlóan a szerkezetek meghatározó voltának és a maximális egyéni erőfeszítéseknek ez a kapcsolota természetszerűen a különböző írói-gondolkodói programokban is kimutatható. Azt aligha kell bizonyítani, hogy irodalmunk kiemelkedő alkotói mindig is érintettek politikai-ideológiai kérdéseket, inkább arról kell szólnunk, hogy az irodalmi színtéren történő politizálás milyen sajátosságokkal, törvényszerűségekkel bírt. A magyar irodalom történetében számos példát találhatunk arra, hogy amikor a történelmi feltételek még nem értek meg egy-egy — soron következő — társadalmi-politikai program megvalósítására, akkor ez a program először a művészetben és a tudományban jelentkezik. Kettős magyarázata is van ennek: egyrészt következik mindez a társadalmi fejlődés Nyugat-Európához viszonyított megkésettségéből, hiszen a megkésettség miatt a társadalmi átalakulás tábora mindig is szűk volt, s aránytalan terhet rótt az értelmiségre, másrészt következik abból is, hogy a magyar politika hosszú évszázadokon keresztül — a Habsburgokkal való együttélés következtében — alárendeltségben létezett, s ez ugyancsak az aktív értelmiség kezébe adta a társadalmi cselekvés irányítását. Ugyanakkor azonban arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy az irodalom nem pótolhatja a politikát, nem léphet a helyére, még a politikai ideológia tisztázatát sem adhatja meg. A maga szintjén azonban megfogalmazhatja a társadalmi fejlődés során jelentkező problémákat, s művészi-eszmei színtéren meg is oldhatja azokat. Miközben a magyar irodalomban évszázadok során kialakult az európaiság és a magyarság összekapcsolásának modellje, a huszadik század kezdetén nyugati oldalról újabb kihívás érte ezt az irodalmat. Arról a történészek, irodalomtörténészek által egyre gyakrabban elemzett folyamatról van szó, amely a huszadik századi ember válságérzetét is magával hozta. Az első világháború, a háború lezárása körüli ellentmondá-35
