Lencsés Ferenc: Martonvásár története – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 26. (Székesfehérvár, 1964)

A szocializmus építésének útján

A községi képviselőtestület tagjaivá a következőket választották meg: Benikő István, Bráth István, Csizmarik László, Gaszt Ferenc, Gazsi József (Gábormajor), Horváth Béla, Jankovits Sándor, Kovács János kőműves, Kvassay Sándor, Nagy József, Németh Gyula (Kismarton), Palánky Sándor, dr. Papp Jenő, Rehus András, Reisz Pál. Rigó Miklós (Erdőhát), Urschler András és Varga István.27’ A községi képviselőtestület 1945. június 5-én rendkívüli közgyűlést tartott, melyen a községi bíró bejelentette, hogy a Magyar Nemzeti Kor­mány 1030/1945. sz. rendeleté értelmében mindazokat a tisztségeket, illet­ve állásokat, melyek 1938. szeptember 1-én fennállottak, újraválasztás útján kell betölteni. Ennek értelmében a Nemzeti Bizottság által 1945. április 28-án történt választások érvénytelenné váltak. A Magyar Kom­munista Párt és a Független Kisgazdapárt tagjaiból alaíkult Nemzeti Bizottság a bírói, törvényibírói, pánztámotki és közgyámi tisztségekre, valamint a községi elöljáróságba és képviselőtestületbe ismét a koráb­ban megválasztottakat javasolta. A javasoltakat kivétel nélkül újra megválasztották. Az alispán 744/1945. sz. rendelete élteimében minden olyan állás üresnek tekintendő, melynek betöltője helyét annak idején elhagyta. Ennek értelmében a vezető-jegyzői állást megüresedettnek te­kintették. A vezető-jegyződ állásra ketten nyújtottak be pályázatot: Hamar Gyula ny. községi írnok és Demény János községi segéd jegyző. A községi képviselőtestület elhatározta, hogy a vezető-jegyzőt titkos szavazással választja meg, ehhez az ülésen jelenlevő Wagner János váli járási főjegyző is hozzájárult. Demény János 12 szavazattal vezető­jegyző lett, Hamar Gyula 8 szavazatot kapott. Hernádi Emil írnok1 ál­lását hazatértéig fenntartották és erre az időre egy kisegítő munkaerőt alkalmaztak. A községi díjmoki állásra Kővári Katalin és Cserhalmi Imre nyújtott be pályázatot. A képviselőtestület egyhangúlag és hatá­­rozatilag tudomásul vette, hogy az elöljáróság mindkettőjüket ezen ál­lásra alkalmazta. A képviselőtestület határozatilag állapította meg az évi tisztelet­­díjaikat: községi bíró 4800 P, törvénybíró 600 P, pénztárnok 1200 P, elöl­járók 600 P. Rékai Ferenc községi kézbesítő fizetését (törzsilletménye havi 316 P) felesége és 3 gyermek utáni családi pótlékkal együtt össze­sen 504 P-ben állapította meg.280 1945. augusztus 5-i közgyűlés határozta meg a körállatorvosi és kör­orvosi kör költségvetését. A körállatorvosi kör költségvetését a bicskei Adóhivatal kimutatása alapján a következő arányban osztották meg: M'artonvásár 27 %, Tordas 10 %, Gyúró 13 °/o, Baracska 24 %, Kajászó­­szentpéter 11 % és Ráckeresztúr 15 %. A körorvosi kör költségvetését három község között osztották szét: Martonvásár 55 %, Tordas 19 %, és Gyúró 26 11n. Ugyancsak ez a képviselőtestületi ülés szavazta meg az 1945. évi költségvetést és erre az évre 1713 %-os községi pótadót álla­pított meg. 91

Next

/
Thumbnails
Contents