Lencsés Ferenc: Martonvásár története – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 26. (Székesfehérvár, 1964)
Tanácsköztársaság idején
TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN (1919) POLITIKAI ÉS KÖZIGAZGATÁSI HELYZET A polgári demokratikus forradalom győzelme után a tömegeit azt várták, hogy forradalmi intézkedések következnek, a széles tömegek részére biztosítják a politikai jogokat, javítanak a gazdasági helyzeten és napirendre tűzik a földkérdés rendezését. A munkásszeivezkedések mellett 1918- november-decemberében Dunántúlon is növekedett a Szociáldemokrata Párt tagsága és egyre több új szervezet alakult.1““ Ez a szervezési kampány Fejér megyére, elsősorban Székesfehérvárra, majd decemberben a megye nagyobb községeire is kiterjedt. 1918 december 1-én a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetei Vérebén, Tabajdon és Vértesacsán tartották meg alakuló közgyűléseiket.“10 December 6-án Kajászószentpéter, Tordas, Fehérvárcsurgó és Mór községekben alakultak meg a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetei. Ugyanakkor . Marton vásáron megalakult a pártvezetőség, szervezési munka folyik”.“’ December 13-án Martonvásáron „több mint 200 taggal megalakult a Szociáldemokrata Párt. Elnöke: Eördögh Mihály, alelnöki Minárovits József, Pllacskó Mihály, titkár Boitt Dániel, jegyző Laxgang Ferenc. A szervezkedés olyan erővel indult meg, a hangulat a Szociáldemokrata Pánt vezére mellett annyira egyhangú, hogy az egész község rövidesen belép a Szociáldemokrata Pártba”.11* A megindult szervezkedés méreteire jellemző, hogy december közepéig a megye 26 helységében alakult meg a Szociáldemokrata Párt helyi szervezete.188 Székesfehérvár és Vidéke, a Népszava, mint a Szociáldemokrata Párt lapja egyre több alkalommal hívja fel olvasóit, a szervezkedésben való részvételre. Február 3-án Fejér megye mágnásai — a belügyminiszteri betiltás ellenére — gyűlést tartottak, melyen bejelentették, hogy „mélységes bizalmatlansággal” viseltetnek a kormány iránt, az egész mostani rendszer ellen s végül a királyságot kívánják visszaállítani.8“ 1919 február 4-én este 6 órakor a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetsége martonvásári helyi csoportja és a martonvásári Munkástanács közös vezetőségi ülést tartott, melyen elhatározták, hogy következő nap „általános népgyűlést” tartanak. A gyűlésre megöl