Farkas Gábor et al.: Tanulmányok Kisláng múltjából és jelenéből – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 25. (Székesfehérvár, 1964)

2. Kisláng napjainkban

— Ott mit csinálnak vele? — érdeklődünk tovább. — Meglámpázzák. — Mindezt nem lehetne Székesfehérváron elvégezni? A tojások felkerültek a teherautóra. Dudar Ferencné, az átvevő­­asszony kissé félve bejelenti, hogy még négy kövérliba vár átvételre. — Majd megnézzük — válaszolja a gépkocsivezető, és közben táskájával bevonul a kis átvevő helyiségbe. Az egyik sarokban három, a másik felén egy liba várja a döntést. A gépkocsivezető nagy gyakorlattal szárnya alá nyúl, azonban ujjai csak csontot találnak. Fejét csóválja. — Vegye már át, hogy megszabaduljak tőlük — kérleli egyre a fiatalasszony. — Nem veszem át, akármilyen szépen kéri, mert ha ilyen árut viszek be, az én fizetésemből vonják le. Kísérőm, Sziklai Artur barátom az Ifjúsági Szövetkezet nyúl-át­­vétele iránt érdeklődik. — Meg is hoztuk a nyúl átvételre a ládákat, de a legnehezebb sem éri el a 2 kg-ot, még egy kicsit etetni kell, és ha elérik a 2 kg-ot, akkor átvesszük, addig nem. Pár száz méterrel odébb, az utcában találkozunk össze Gallai Ferencnével, a másik tojás átvevővel. Nagyon siet, de azért elmondja, hogy az idei évben 350 ezer tojásra kötött szerződést. Nagy segítség a termelőknek, hogy minden szerződő tojótápot is kap. A tojásszerző­dések mellett Kislángon nagyon népszerűek a kacsanevelési szerző­dések. Sajnos, a község csak 2000 kiskacsát kapott, holott igénylés 10 000 darabra volt. A libaszerződtetés egyáltalában nem ment, mivel a kislibák ára 90—100 forint között mozgott. A tanács vezetőivel folytatott beszélgetés során merült fel a kérdés, hogy Kisláng dolgozó parasztsága felvásárlás során mit adott 1963-ban az államnak: kenyérgabona 10,000 q napraforgó 3,100 q burgonya 8,600 q vágósertés 3,175 db vágómarha 280 db étkezési tojás 650,000 db tej 3,050 hl Az Állatforgalmi Vállalat legutolsó értesítése alapján Kisláng köz­ség április 30-ig 1018 db sertést és 196 db vágómarhát adott át. Általában igen jó minőségű állatok kerülnek átadásra. Bizonyítja, hogy az el­múlt évben 45 darab vágómarhát Olaszországba szállítottak. 7 Kisláng 97

Next

/
Thumbnails
Contents