Pesti János: Pintér Károly életútja – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 24. (Székesfehérvár, 1963)

munkásosztály végső célját jelentette nála, csupán arra az' esetre követelte, ha az uralkodóosztály nem volna hajlandó a munkásság igazát akceptálni, érvényesülését megengedni. Felfogásának perspektívája a korábban idézett alkalmi sztrájkdal gondolatával rokon: „Ha engedtek, isten neki, csak megférünk."

Elméleti felkészültségének fogyatékosságából eredt a női- és gyermekmunkának, a katonaság kérdésének, a gyári viszonyok és a gépesítés nemzetgazdasági szerepének megítélése, stb., noha elméleti síkon is toronymagasságban felette állt valamennyi helybeli — és sok fővárosi — kor- és osztályos társának.

A megállapított problémák szándékának tisztaságát, emberi értékének nagyságát, eredményeinek jelentőségét — következésképpen a munkásmozgalomban, a magyar nép történetében elfoglalt helyét — nem kisebbítik.

Ezt bizonyítják a halálát követő évtizedek is.

A vezetésével kivívott gazdasági, társadalmi, politikai sikerek hozzájárultak a tovább küzdő munkásosztály szocialista öntudatának formálásához. Ilyen összefüggésben magától értetődő, hogy „utódai” a két világháború között és alatt — különös pompával 1919-ben — minden március 15-én és halottak napján felkeresték sírját, s példájából erőt merítettek.

A kegyelet mellett ezért őrizzük ma is emlékét.

i9