Stigler István: Székesfehérvár nyomdászatának 150 éves története – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 6. (Székesfehérvár, 1957)
szinte egymás mellett emelkedő kolostorok nagy számát, előkelőségét tekintve, mégsem tarthatjuk kizártnak. Már István király korában működött a városban iskola, később a domonkosok és a Szent Miklós prépostság kanonokjai tanították a városi és a messziről jövő ifjakat a hét szabad mesterségre. Ezek az iskolák sem lehettek meg könyvek nélkül. A középkor alkonyán magánkönyvtárakról is hallunk. Legfontosabb ezek között Kálmáncsehy Domonkosé, Székesfehérvár nagy humanista prépostjáé, aki a budai könyvfestő műhelyben készíttette páratlan szépségű misszáléit, breviáriumait.3 A magyar könyvnyomtatás hőskorában Székesfehérvár már régen elvesztette régi kiváltságos helyzetét. Hess András kezdeményezése után — 1473-ban Budán kiadta a Chronica Hungarorum-oV — a magyar nyomdászat a reformáció korában terjedt el, — Székesfehérvár azonban ekkor már kiesett a magyar művelődés élő folyamából: a török félhold félelmes végbástyája lett. Az 1806/07-ben induló székesfehérvári nyomdászatot két kiadvány képviseli a magyar kultúra történetében: Vörösmarty Bujdosók-ja és a Csongor és Tünde. Sem Számmerék és utódaik, sem a későbbi nyomdák nem emelkedtek felül a vidéki nyomdák szerény átlagán s országos jelentőségű kiadványokkal sem tették nevüket emlékezetessé. A helyi művelődés szempontjából azonban nem jelentéktelen a nyomdák tevékenysége: a sok apró nyomtatvány, gyászjelentés, egyházi Schematismus, száraz iskolai értesítő mellett a helytörténeti kutatásnak szinte minden alkotása ezekben a szűk műhelyekben látott napvilágot. Számmer Pál a Bujdosók és a Csongor és Tünde előtt 1820-ban német és magyar nyelven kiadta Flavius Josephusnak. Jeruzsálem pusztulásáról írt művét, majd Publius Ovidius Naso Keserveit Egyed Antal fordításában (1826). Évről évre nála jelentek meg a székesfehérvári színház súgója által szerkesztett Játékszíni könyvecskék és az előadott darabok egyike-másika is, így a Siklósi borzasztó két éjtszaka Komlóssy Ferenctől (1827) és az Árpádi ház Bárány Boldizsártól (1836). Az első helytörténeti munkákat már özvegye adta ki Pauer János és Boross Mihály tollából. 1861-ben Székesfehérvár történetének első öszszefoglalása jelent meg Csapó Kálmántól. Az elsőket sűrűn követték az újabbak. Az irodalmi és politikai munkák közül a legjelentősebbek Boross Mihálytól, a történetiek és régészetiek Pauer Jánostól és Hattyúffy Dezsőtől valók a század második felében. Már a századfordulón jelent meg Csitáryéknál Károly János ötkötetes nagy műve: Fejér vármegye története, amely fél évszázadon át Fejér megye történetének egyetlen összefoglalása volt, s amelyet a helyi kutatás ma sem nélkülözhet. A következő négy évtized a helytörténeti kutatás kiadásának virágkora. A Csitáry nyomdában 13, a Debreczenyi nyomdában 10, a Pannóniában 9 (a kisebb 4
