Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Variációk - Révész Emese: Variációk Árkádiára - Változatok, kreatív átiratok, átfordítások Csók István festészetében
V A R I Á C ÁRKÁD ÁRA 69 IÓK / IV. RÉVÉSZ EMESE: VARIÁCIÓK művészi súlyát. így kapott a Nirvána kettős kódot: a világnézeti és a személyes olvasat kettős kulcsát. Aktmoduljai az utóbbi keretében értelmezhetőek, hiszen a Nirvána szinte valamennyi aktja Csók korábbi műveiről származik. Önidézetei között némelyik párhuzamosan fejlődik a nagy művel, minta Thámár figurája, a Műteremsarok modeWje vagy a Vámpírok alakjai, némelyik csak később kap önálló teret, mint a Honi soit qui mal y pense (kat. 35.) érzékien elnyúló aktja. Ebből a nézőpontból szemlélve a Nirvána saját (akt)festészeti eredményeire való visszatekintés, summázata a női test érzéki benyomásainak. Az akt központi jelentőségét Csók István festészetében már a kortárs kritika is felismerte. Rózsa Miklós a magyar impresszionizmusról írott összefoglaló művében Csókot olyan aktfestőként aposztrofálta, aki a test képének elvont arabeszkjét érzékiséggel töltötte meg:„az aszszony, a maga érzékiségének fensőségességében, démoni erejével. Csóknak máig is titokzatos, sphinx-szerű lényével jobban lenyűgözte - de fel is szabadította! - Csók István alkotóerejét, mint a külső világ egész színes panorámája".144 Az aktnak ezt az emblematikus szerepét bontották ki aktos önarcképei, a Műteremsarok, majd az Uffizi Képtár megrendelésére festett, a Két bálvány elé helyezett Önarcképe. A művészi szépség elvont ideálját megtestesítő akadémikus aktok a tízes évek végétől új színtérre léptek: vízparti strandolok jelmezét öltötték magukra. A Műteremsarok valódi művészi trouvaille-t jelentő aktja a tengerpart habjai között kéjesen csavarodó fürdőzővé alakult.145 (IV.46-47.) Csábító„sellőként" nagyon is evilági gyönyörök hordozója, a vízparti fürdés szabadságának megtestesítője. Hasonló átértelmezésen esett át a „Szabadíts meg a gonosztól"csábító nőalakja. Az 1899-ben festett nagyméretű kompozíció szétdarabolása után Csók kizárólag Vénusz alakját őrizte meg.146 (VI.10.) Az antik Vénuszok kontraposztos figuráját idéző alakja később önálló életre kelt, leplét maga köré terítő, lendületes változata több variációban is ismert, (kat. 10.) Ugyanez a figura 1918-as változatán a Balaton tündérévé alakult, hibátlan testét modern fürdőruha takarja, amit éppen fürdőköpenyével készül leplezni.147 (IV.49.) A vízpart habjai közt heverő hölgyek épp olyan önfeledt hedonizmussal élvezik a természet adományait, mint a Nirvána égi szférái között nyújtózkodó nőalakok, (kat. 39.) Csók a tízes évektől fordult a Lidó témája felé, képein a modern élet jellegzetes színterét, a strandot örökítette meg. A 19. században jellemző gyógyfürdőkkel szemben a szabadvízi strandolás újfajta társasági élményt jelentett. Elterjedése összefüggésben állt a századforduló testreform mozgalmaival, a test erősítésével, természetes formáinak megmutatásával. Mindez a (női) test újfajta képét is létrehozta, hiszen a tízes évektől rohamos iramban rövidülő fürdőruhák az eddig ruhával elfedett testfelületeket is látni engedték. A strandfürdőzés tehát a századfordulós életmódreform látványos beteljesítője volt, a strandoló nő pedig a testét természetesen és tudatosan felvállaló modern nő emblémájává vált. A Műteremsarok mesterséges szépsége, vagy maga Vénusz így léphetett át a modern élet színterére, a napfénytől átitatott, természetes szépségeszmény hirdetőjeként. (kat. 120.) IV.49. A vágy tükröződései: önarcképek Csók István századfordulón kibontakozó aktfestészete jól mutatja az aktábrázolás és a testiség fogalmának radikális átalakulását. Olyan átmeneti jelenségként értelmezhető ez, amely már szakít a testábrázolás akadémikus tradícióival, de még hiányzik belőle a modernizmus fesztelen természetessége, gátlástalan leleplező ereje. Csók festészetében az akt szinte mindvégig fogalmi szimbólum marad, önmagán túlmutató morális üzeneteket hordozó embléma. Ifjúkori szimbolista kompozícióin a festő a művészlétet már az aktok vonzásában, összefüggésében fogalmazta meg. Nagybányán festett első képének (Melancholia) középpontjában a kísértés és vágy kettőssége között őrlődő férfi alakja áll. A főalak modellje Nyilasy Sándor, aki Münchenben Hollósy Simon tanítványa volt és az 1897-es nyarat Nagybányán töltötte. A később szétdarabolt mű egyik megőrzött töredéke éppen ez az arckép, a melankolikusan távolba révedő ifjú képmása.148 A művészkörökben ekkor divatozó pöttyös nyaksálat Csók maga is hordta. Egyik leg-IV.48. Vénusz lepellel, 1925 körül [kát. 10.] IV.49. A Balaton tündére, 1918 (mgt.)