Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Pályakép - Molnár Eszter Edina: Csók István retrospektív alkotói imászépítése. Önéletírás az útkeresés éveiről
PÁLYAKÉP / III. CSÓK ISTVÁN VISSZAEMLÉKEZÉSE DIÁKÉVEIRE 41 Ha villám csap le mellettem, nem lett volna ilyen meglepő. Nem bántam én a vacsorát, a színházat. Az igazmondás és hazudozás problémája sem érdekelt, hanem folyton azon gyötrődtem, honnét tudja bátyám, hogy nem voltam Gaáléknál? Ez megfoghatatlan. Ez varázslat. Pedig a megoldás nagyon egyszerű. Gaalék csakugyan elmentek a Kegyelmesékhez. Endre mamáját ismét - múló rosszullét fogta el s hamarosan visszatértek. Akkor azonban én már Bakoséknál voltam. Kétszer is elizentek értem. Voilá! így hát most is, az én esetemben is igaza volt a sánta kutyáról szóló közmondásnak. Hát még Székesfejérvár! Édesatyám megígérte, ha a négy alsó osztályt Székesfejérváron sikeresen elvégzem, az ötödikbe már Budán járok. A négy esztendő így folyt le: Első év-színtelen Második év - színtelen. Hanem annál színesebb, mozgalmasabb volt a harmadik. Házigazdám, egy nyugalmazott gazdatiszt, kívülem még; két szobában hat rokonlelket zsúfolt össze. Mind idősebb volt nálam. Egy pláne nyolcadikos. Dacára tizenharmadik évemnek frère et cochon voltunk, valószínűleg azért, mert egy Ízben az én lélekjelenlétemen múlott hogy valamennyiünket ki nem csaptak az iskolából. Ez Így történt. A legszigorúbb tilalom dacára, még a kicsapatás veszélyével sem törődve, a fiuk mindjárt az év elején lőport és pisztolyokat vásároltak s szabad idejükben kijártak varjut lőni a sárrétre. Egy Ízben velők mentem én is. El elmaradoztam tőlük, mert egy fűzfavesszőt cifrára kifaragni, ahogy azt a juhászlegények szokták, jobban érdekelt. Egyszerre csak egy kis bozontos kuvasz váratlanul elém toppan s megállásra kényszerít. Ugyanakkor egy durva kéz galléron ragad. A csősz volt. A fiuk eszeveszett futásban menekültek, én dühösen rárivallok a csőszre - eresszen el azonnal! Hogy meri rám tenni a piszkos kezét. Nem ismer, nem látja hogy az alispán fia vagyok? A csősz meglepetésében azonnal eleresztett. Hát - kérdezte bizonytalanul, az urfi nem azokhoz tartozik?- Kikhez? Vagy úgy! Maga azokat a lövöldöző pernahajdereket gondolja? (Akkoriban olvastam Jókainál ezt a szót s nagyon tetszett.) - Kis pourparler után a csősz így szólt:- Hát engedelmet kérek ifiur. Most már látom hogy nem tartozhat azok közé. De ne tessék szólni a papájának. Otthon sáppadt arcok fogadtak. - Ugye elárultál bennünket, megmondtad kik vagyunk. Most mindnyájunkat kicsapnak. Alig tudták elhinni hogy semmi baj sincs. Majd vigasztalóul előkerült a szilvórium. Csak természetes hogy az első poharat a derék csősz egészségére ürítettük. Látogatók is jöttek. A fél gimnázium nálunk kaszinózott. Dohányos bődön, csibuk az asztalon. De a töltött, már előre elkészített csibukhoz csak a tapasztalatlanok nyúltak. Ebbe t. i. puskaport rejtettünk. Pokoli mulatság volt, mikor a robbanás után sokszor ketten is hevertek a földön. A csibuk, meg ijedtében az is a ki szívta. A társalgás lassankint mind élénkebb lett, de sajnos, Kant vagy Pláto neve még tévedésből sem fordult elő. Annál sűrűbben emlegettük a szép Velleán Málit, a ki minden diákszívet zsinórra fűzött. Majd párbajhistóriák kerültek sorra, sőt pornográf léhaságokkal is csiklandoztuk fantáziánkat. Végül kisült hogy valamennyien katonák leszünk s mint diadalmas hadvezérek fogjuk szolgálni a hazát. A sors iróniája, hogy Szauer fűszeres lett Móron. Lits Döme gazdatiszt a Csókástanyán. Géza bátyja, ki legcsöndesebb volt köztünk, csakugyan katonának állt, de fiatalon s nem is a harcmezőn meghalt. Huszár Károly, kit óriási ereje katonának predesztinált, tán még ma is, mint falusi jegyző, békés aktákat körmöl valahol. Jó magam piktor lettem. Akkor nagyra voltam vele, de a mai eszemmel inkább milliomos lennék. III.4. III.4. Fejtanulmány gipszminta után, 1883 (MNG)
