Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Szó és kép - Révész Emese: Csók István irodalmi illusztrációi
398 ................................................. SZÓ ÉS KÉP / XXI. R XXI.5. XXI.3. „Bánk megöli a királynét", Bánk bán illusztráció, 1899 XXI.4. „Bánk Melinda ravatalánál", Bánk bán illusztráció, 1899 XXI.5. Modellfotó a Bánk bán illusztrációjához (SZIKM) ÉVÉSZ EMESE: CSÓK ISTVÁN IRODALMI ILLUSZTRÁCIÓI szereplőit mozgató legbelső szenvedélyeket, az ösztönök gomolygó ködéből felvillanó, pusztító indulatokat. A dráma díszkiadásához Csók öt illusztrációt készített, minden színhez egyet. Kompozícióit a kiadó önálló lapokon, fekete-fehér fénynyomat (heliogravűr) technikával sokszorosítva illesztette a borítóján dombornyomásos, szecessziós ornamensekkel díszített albumba. A nagybányaiakhoz hasonlóan Csók sem kifejezetten alkalmazott grafikai műben gondolkodott, hanem önálló festői darabokat alkotott, amelyek kapcsolódtak ugyan az illusztrált szöveghez, ugyanakkor szuverén műalkotások is. Az öt reprodukált lap közül egyedül a Tiborc alakját megörökítő mű szénrajz, a többi olajfestmény volt, amelyek közül jelenleg kettőt ismerünk. A diszkiadás belső nyitóképe Melindát ábrázolja. Csók egész drámai felfogására igen jellemző választás, hogy nem a címszereplő Bánk bánt, hanem egy női alakot helyez középpontba. A festő Melindát kibontott hajjal, a téboly állapotában idézi meg. A kép készülésének idején különösen foglalkoztatták őt a végletes asszonyi sorsok. Melinda a századvég olvasatában jellegzetesen hisztérikus-neurotikus teremtmény, aki éppúgy áldozata saját túlfűtött érzékiségének, mint a politikai intrikáknak vagy a férfiak csillapíthatatlan hatalomvágyának. Csók hazai előképekre is támaszkodhatott, mikor az „őrült asszony" alakját állította középpontba. Akadémiai mesterét, Székely Bertalant élénken foglalkoztatta a pszichiátria új keletű tudománya, a Rókus Kórházban maga is megfigyelte az elmebetegek viselkedését.7 Arany János balladája, az Ágnes asszony illusztrációiban a poszt-traumatikus őrület kialakulásának pontos képi látleletét nyújtotta. Székely másik tanítványa, Gyárfás Jenő szintén Arany nyomán elevenítette meg Kund Abigélt, a szerelmi téboly áldozatát, akivel Csók Melindája szoros rokonságot mutat. A sorozat második lapja a II. felvonás 2. jelenetét illusztrálja, amikor Petur bán házában az éj leple alatt összegyűlt békétlenek a saját oldalukra igyekeznek állítani Bánk bánt. (XXI. 1.) Noha Katona a felvonás elején a helyszín pontos leírását adta, Csók nem ragaszkodott a szerző utasításaihoz. A szereplőket Petur, Mikhál és Simon, valamint Bánk kettős csoportjára redukálta, a konfliktust pedig drámai gesztusokkal és nyugtalanító fény-árnyék kontrasztokkal érzékeltette. Ezúttal az illusztráció festményelőképét is ismerjük, amelynek zöldeskékre hangolt, csaknem monokróm koloritja némi melankóliával hatja át a jelenetet, (kát. 126.) Megfogalmazásában a szimbolizmus szemlélete érhető tetten: az alkotót a maszkulin erő, aktivitás helyett a lelki vívódás, a morális választás pszichés alaphelyzete foglalkoztatja. A közelmúltban felbukkant festmény más tekintetben is fontos dokumentuma Csók korai pályájának. A Bánk bán-ciklus készítésének idején egyik legmélyebb alkotói válságát élte meg. E küszködésekkel teli időszak kulcsfontosságú dokumentuma az összeesküvés-jelenet hátoldalán található képtöredék, amely minden bizonnyal a később megsemmisített korai főmű, a „Szabadíts meg a gonosztól" egyik variánsának fragmentuma.8 A keresztre feszített Krisztust ábrázoló részlet, töredékessége ellenére is, jól tükrözi az egykori mű festői kvalitásait. A III. felvonásból Csók egyetlen figurát, Tiborc alakját emelte ki. (XXI.2.) Mellékelt illusztrációja a sorozat egyetlen szénrajza, amely jelzése szerint a többi művel azonos évben, Őcsényben készült. A rajz érdekessége, hogy ez Csók legkorábbról ismert sárközi munkája. Az ezt követő években Mohácson és Őcsényben festett sokác és sárközi tárgyú képeinek egyedüli főszereplői a fiatal lányok lettek, ehhez hasonló idős férfialak többé nem kapott szerepet a népéletképein. A negyedik kép Bánk végzetes tettét, a királynő meggyilkolását eleveníti fel, előtérben a trón lépcsőjén elterülő Gertrudis holttestével, háttérben pedig a gyilkos bán vészjósló sziluettjével. (XXI.3.) E mű eredetije ma csak töredékesen ismert, s jelzésének megváltozott helye arra utal, hogy a kompozíció felső harmadát később maga a festő vágta le, megtartva a cselszövő királyné alakját.9 (kát. 127.) A festmény utólagos átkomponálása tehát ismét a női hőst emelte ki. Az utolsó illusztráció (XXI.4.) a drámai végkifejletet ragadja meg a Melinda ravatalára boruló bánnal és kisfiával, visszhangozva a reményvesztett hős szállóigévé vált szavait: „Nincs a teremtésben vesztes, csak én!" Az éteri fényben derengő halott női arc szoros rokonságban áll a századvég szimbolizmusának megannyi átszellemült nőalakjával - elég, ha Rippl-Rónai ezidőtájt
