Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Impressziók - Révész Emese: Változatok a "Nagy Semmi"-ra. Csók István Balaton-képei
IMPRESSZIÓK / XX XX.7. XX.6. Villámcsapás a Balatonon (fénykép a Csók-hagyatékból) XX.7. Kettős villámcsapás a Balatonon, 1929 (mgt.) RÉVÉSZ EMESE: VÁLTOZATOK A „NAGY SEMMI " RE hangulatokba oldva. (kát. 119., 125.) E művek egyike szerepelhetett a ciklus 1935-ös bemutatóján A nagy semmi címmel.22 Radikális elszakadást jelentett ez mindattól, ami Csóknak a századfordulón sikert hozott: lemondást a látvány leíró jellegű ábrázolásáról, eltávolodást a szimbolista jellegű figurális festészettől. A francia impresszionizmus nyilvánvalóan óriási hatást gyakorolt Csókra, aki éppen azokban az években élt Párizsban, mikor az impresszionisták történeti és intézményes kanonizálása zajlott. Kortársai elsősorban Renoir követőjét látták benne - zsánerjelenetei, virágcsendéletei beállításaikban, szín- és ecsetkezelésükben valóban szoros rokonságot mutatnak a francia előd munkáival.23 (XX.4.) Mindemellett kevés szó esik Monet hatásáról, aki éppen Csók párizsi tartózkodása alatt, 1904- ben mutatta be Durand-Ruel galériájában Giverny kert sorozatát, majd 1909-ben ugyanott a Tavi rózsák sorozatot. A bemutatók igazi attrakciószámba mentekés igen nagy közönséget vonzottak, így vélhetően Csók is tudott róluk.24 Az egymást követő kiállításoknak és a hazai műkritikának köszönhetően a francia impresszionizmus új képszemlélete a tízes évekre Magyarországon is elfogadottá vált.25 Követőjükként Csók tehát joggal bízhatott a sikerben. A narratíváról lemondó„tiszta tájképfestészettef'folytatott kísérleteiben vélhetően Monet jelentette számára a legfontosabb megerősítést. Monet tájciklusaihoz hasonlóan Csók is fokozatosan redukálta a látvány tárgyi elemeit, így mozdítva el a festményt a tárgy felől a stílus, a motívum felől a festői előadásmód felé. Mindez a néző részéről is újfajta viszonyt feltételezett, amelyben a mű valódi helyét és értelmét egy nagyobb szekvencia részeként nyeri el. Ezáltal a tájkép nem lehatárolt, befejezett egészként létezik, hanem pusztán folytonos közelítés a látványhoz, amely maga is szüntelen változásban van. A testetlen változó megragadásáért Monet és Csók sokban hasonló küzdelmet folytatott.„Számomra a táj nem önmagában létezik, minthogy pillanatról pillanatra változik a megjelenése, hanem a környezete kelti életre: a folytonosan változó levegő és fény. Számomra kizárólag a környező légkör adja meg a tárgyaknak az igazi értéküket"- nyilatkozta egy alkalommal Monet Szénaboglyák sorozatáról.26 Hozzá hasonlóan Csókot is a látvány szüntelen változó arculata nyűgözte le. Amikor 1934- ben egy folyóiratban azt a kérdést tették fel neki, hogyan látja a festő a Balatont, így válaszolt: „Attól függ minden, mikor látja, helyesebben, milyennek látja? Milyennek látja példának okáért, mikor viharos, milyennek, mikor csendes? Milyennek, mikor kacér vagy amikor szemérmes? Milyen, mikor fölveszi legcsillogóbb toilettjeit- milyen pongyolában. (Csúnya, tojássárgája színű, megvadításig józan naplementék.) Mikor epekedő, mikor dühöng, vagy mit tudom én még hányszor és hányféle változatban ejti kétségbe a vakmerőt, aki megkísérli őt egy aranyráma szűk keretei közé szorítani."27 Később, 1943-ban Tábori Kornélnak adott interjújában így nyilatkozott: „Kivettem és próbáltam vászonra vinni azt, ami leginkább megfogott: a színvariációkat. Elég háttérnek a kontúros Tihany és jobbról Akarattya. A többi a szín, estétől reggelig váltakozó, ahogy maga a Balaton tudná, ha képes volna rávarázsolni magát a vászonra. De nekünk alig sikerül, bármennyire igyekszünk. Hirtelen támadnak festői fölvillanások, de mire a színeket kikevernék, akkora eltűnik a maga jelensége. Sokszor még színét is nehéz igazában meghatározni s ha már úgyahogy biztos, hogy ragyogó zafír, egy percig tartott, elsuhan..."28 Saját bevallása szerint balatoni képeit Csók„en plein air", a tó partján festette. Kétségtelen, hogy a művek a látvány közvetlen benyomásaiból eredtek, ám végső formájukat már jobbára a műteremben nyerték el.29 A különösen ritka, pillanatnyi motívumok megragadásához fotót is használt, amint azt a Kettős villámcsapás a Balatonon című képéhez készült fénykép bizonyítja. (XX.6-7.) A húszas évek„tárgy nélküli" képei után a harmincas években kibontakozó ciklusban egyre nagyobb szerepet kapnak a tó karakteres „eseményei": vihar, eső, villámlás, szivárvány. Mindezen törekvéseiről később így nyilatkozott Csók:„Nem tájképet kerestem, hanem jelenséget. Nemcsak festeni akartam a Balatont, hanem az volt a célom, hogy megcsináljam a Balaton önarcképét."30 E korszak képeiben a Balaton gyakran kap heroikus jelleget, bemutatása egyre inkább színpadias, Csók szívesen ruházza fel a látványt drámai felhangokkal (Hullámzó Balaton,
