Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Pályakép - Molnár Eszter Edina: Csók István retrospektív alkotói imászépítése. Önéletírás az útkeresés éveiről
_ 1 30 PÁLYAKÉP / II. MOLNÁR ESZTER EDINA: CSÓK ISTVÁN RETROSPEKTIV ALKOTÓI IMÁZSÉPlTÉSE gyermekkorának egy kedves jelenetét: húga arcát a mezőn talált piros virágok nedveivel kente be. Mint megjegyzi, életének első művészi honoráriumát kapta meg a csínyért: mivel szülei véresnek hitték a kislány arcát, Csóknak kiadós verés járt. Olyan - más esetben jelentéktelennek tűnő - emlékkép ez, ami utólag nyervén többletjelentést, érdemesnek találtatott a festő életének az önéletírással kiemelt néhány legfontosabb történetének egyikévé válni. Majd egyéb gyermekkori történetek egész sorával igyekszik bizonyítani, hogy másképpen nem lehetett: sorsa festőnek szánta. Az önéletírás felvezetéseként aposztrofálható első néhány, egyébként nagyon gondosan kiválogatott korai emlék a festő családjának társadalmi pozíciójáról, mentalitásáról, fiúk jövőjéről alkotott elképzeléséről s a gyermek Csók István lelki alkatáról ad a megrajzolni kívánt pálya megértéséhez szükséges háttér-információkat. Minden egyes történetnek megvan a maga funkciója. Rajztanára szerint még ügyes rézkarcoló is lehet a fiúból, ha szorgalmas lesz. Szorgalma viszont kevés, a Várszínházba szívesebben jár, mint a rajzterembe, pedig ekkor már foglalkozik a gondolattal, hogy esetleg festő lesz. Megtudjuk, hogy a jómódú iparoscsalád feje, a molnármester eleinte nem nézi jó szemmel fia ilyen irányú ambícióit, végül mégis áldását adja abbéli döntésére, hogy a budai reáliskolát elvégezvén, 1882-ben az Andrássy úti Mintarajziskolában folytassa tanulmányait. Szerepet játszhattak ebben a tanároktól érkező „intő cédulák", amelyek„minden évharmadban pontosan figyelmeztették apámat jó lesz a fiút más pályára szorítani". Nem ment könnyen a tanulás, már akkor is csak azzal tudott foglalkozni, ami igazán érdekelte, éppen úgy, mint később az alkotói tevékenységben. A szülők nem éppen erre a pályára szánták fiukat, de azzal vigasztalták magukat, hogy elvégre Munkácsy is minő diadalokat aratott. A művészpályához a család anyagi, egzisztenciális helyzete megfelelő hátteret biztosíthatott. A szülők szerepe így rendkívül meghatározó volt nemcsak az induláskor, hanem gyakorlatilag az útkeresés éveiben folyamatosan. Ezalatt egyaránt kell értenünk az erkölcsi támogatást, amellyel fiuk mögé álltak, és az anyagi támogatást, amely nélkül lehetetlen lett volna hosszú évekig tanulnia, élnie a művészek költekező életét, s nem anyagi haszonért, hanem l'art pour l'art dolgoznia. A Mintarajziskola nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Csók állítása szerint annyiban hozzájárult ugyan művészi fejlődéséhez, hogy az itt töltött három évnek köszönhetően könnyűszerrel sikerült bejutnia a Müncheni Akadémiára, ám a tulajdonképpeni rajztanárképzés s a régi nagy mesterek képeinek másolása egyáltalán nem kötötték őt le; jobban érdekelték ekkoriban a Múzeum körúti tepertős pogácsa, a biliárd és a „cigányozás". Tanárai: Székely Bertalan, Lotz Károly és Greguss János később nem is emlékeztek arra, hogy valaha tanítványuk volt. Az iskolaváltáshoz szükséges végső elhatározást, Csók szavai szerint„az első, hatalmas művészi kinyilatkoztatást" Szinyei Merse Pálnak a Műcsarnokban kiállított képei jelentették:„Bevallom őszintén, először meghökkentem, aztán bosszankodtam, tán azért, mert később se mertem bevallani magamnak, hogy tetszik, sőt el vagyok ragadtatva. Vissza-visszatértem s igyekeztem megértetni magammal, hogy miért nem e szellemben tanítanak engem s miért tetszik Szinyei mindjobban, dacára, hogy másként fest, mint ahogyan illenék. Ez a búzavetés - ezek a bárányfelhők! Meg voltam zavarodva. Eredmény: egyáltalán nem jártam be többé az iskolába."12 München (1885-1887) Münchenbe Garay Ákos hívta, aki már egy éve tanult itt. A továbbtanulás lehetőségei között Párizs ekkor még, 1885-ben az utolsó helyre került. Csókot alig kellett győzködni, menekült szívesen az alkatától és elképzeléseitől túlságosan eltérő Mintarajziskolából. Ekkoriban egyébként szokás volt ide irányítani a művészfiatalságot, az állami ösztöndíjak is ide szóltak, s az Andrássy úti iskola tanárai is itt nevelkedtek.13 Münchenben - állítása szerint - fiatalkorának legszebb éveit töltötte. Szeretett az Akadémiára járni, bár itteni élményeinek csak kis részét osztja meg az olvasóval. A szerinte templomhoz hasonlító Hackl-iskolának a világ minden tájáról érkezett növendékei, a jövő nagyságai közül kitűnni már kihívás volt számára:„Ezekkel versenyezni, ezeket legyűrni már méltó a fáradságra.''14 11.5. 11.5. Édesanyja, Öreg Julianna portréja, 1891 (SZIKM)
