Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Pályakép - Molnár Eszter Edina: Csók István retrospektív alkotói imászépítése. Önéletírás az útkeresés éveiről
28 PÁLYAKÉP / II. MOLNÁR ESZTER EDINA: CSÓK S T V Á N RETROSPEKTÍV ALKOTÓ MÁZSÉPÍTÉSE 11.3. Csók István önéletírása Csók István Emlékezéseim címmel elsőként 1945-ben kiadott önéletrajzában az első ecsetvonásoktól az 1910. évi budapesti letelepedésig rajzolja meg pályájának ívét, magyarázza annak szakaszait és az azok közti átmeneteket. Az autobiográfia évtizedeken át alakult: több részletben, s több szövegvariáns után nyerte el végső formáját.5 Elkészülte a második világháború idejére tehető, mivel a szerző legkésőbbi időpontra vonatkozó kiszólása világosan utal az írás aktuális jelenének háborús jegyrendszerére. Másrészt ugyanitt, az 1903. évi Párizsba költözése kapcsán kifejti, hogy közel harminc évvel később szíve visszaszólította a francia fővárosba,6 azaz mindenképpen a második világháborúról van szó. A második, 1990-es kiadás előszavában Németh Lajos felteszi a kérdést, hogy vajon mi késztet egy festőt életútja megírására.7 Végül megállapodik abban, hogy Csók csupán emlékezni akar, nem akarja magyarázni, értelmezni műveit. Ez utóbbi valóban nem állt szándékában, azonban írása mögött tudatos koncepció áll, többről van szó, mint egyszerű emlékezésről. Az önéletrajzból hamar kiderül, hogy mi végre született a mű: emlékezéseinek kezdőpontjául azt a pillanatot választotta (1880. február 20.), amikor megtette első ecsetvonását olajfestékkel. Majd hirtelen felmerül a szerzőben, hogy mégsem itt kellene kezdenie, hanem „mindjárt a Báthory Erzsébettel talán", hiszen„egy festő élete akkor kezdődik, amikor észreveszik".8 Nem mond ezzel mást, minthogy önéletrajzával tulajdonképpeni célja saját festőpályájának megrajzolása. A történet azonban 1910-zel, Budapestre érkezésével véget ér, annak ellenére, hogy a megírás jelene a második világháború idejéig húzódik, ezáltal legalább harminc évet, pályájának kiteljesedett részét hagyja el a festő. Továbbá a Berzsenyi-idézettel9 ellátott Epilógusban így zárja emlékezéseit a festő: „A megpróbáltatások, a megújhodásért folytatott titáni küzdelmek korszaka a hajóúttal véget ért."10 Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy Csók István célja nem pusztán a fiatalkori emlékekre való visszatekintés volt, hanem a művész állandó külső (az elismerésért folytatott) és belső (igazi énjének megtalálásáért vívott) küzdelmének bemutatása, az utak és tévutak megosztása az olvasóval; önvallomás motivációiról, vágyairól; a sorozatos rossz döntések és végül az utólag helyesnek bizonyult végső döntés összefüggésbe hozása azok következményeivel. A festő tehát számot vet egykori önmagával, az útkeresés éveivel. Az emlékezés során újraalkotja saját magát, s az énkonstruálás legfőbb szempontja az alkotói énnek az indulástól a kiteljesedéséig való felépítése. A kiteljesedést az önmagára találás s a megnyugvás hozza el. Az Epilógusban előrevetíti az 1910 utáni éveket is, azaz alig pár sorban összefoglalja a megírás jelenéig eltelt három évtizedet:„Küzdeni fogok a jövőben is, sőt talán még keményebben mint valaha. Álmaim is lesznek. Egész sorozata a képeknek, a Züzü, a Baiatoncikius, arcképek váltakoznak majd csendéletek és tájképekkel ecsetem alatt. Képeim felszabadult lelkem mozaikdarabjai lesznek ezentúl. Csalóka álmok, hiú lidércfények nem téríthetnek le többé engem az igaz útról soha... soha!"1' Összefoglalva tehát elmondható, hogy Csók azokat az álmokat és lidérceket meséli el, amelyek 1910- ig kísértették őt. Módszer és struktúra A szerző munkamódszere az életpálya fontosnak ítélt főbb csomópontjainak megkeresése és a szándékainak megfelelő, tudatosan kiragadott történetek és események rendszerbe illesztése. A megírás jelenének nézőpontjából, látszólag a legkorábbi eseménytől haladva a legkésőbbiig építi fel a múltat. Építőkövei, a történetek és az események lineárisan, ugyanakkor ugrásszerűen illeszkednek egymáshoz. Szervezőerejük azonban nem elsősorban az időrendiségben rejlik, hiszen idejüket tekintve az emlékek gyakran - ugyan alig észrevehetően, az érthetőséget nem befolyásolva - keverednek. A szöveg sokkal inkább az alkotói pálya fokozatos alakulásának megrajzolásával nyeri el linearitását, azaz az események egymásból következéséből. Ezért szükségszerű olykor a kronológia megbontása. Ugyanakkor éppen az ok-okozati viszony hiányakor vagya részletekbe merüléskor, esetleg nagyobb időbeli ugrás esetén az új gondolati egységet 11.3. Lyka Károly és művészbarátai Münchenben, 1890 körül
