Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
A megtalált paradicsom - Jurecskó László: Népművészeti motívumok Csók István művészetében
A MEGTALÁLT PARADICSOM / XIV. JURECSKÓ LÁSZLÓ: NÉPMŰVÉSZETI MOTÍVUMOK CSÓK ISTVÁN MŰVÉSZETÉBEN 243 Az 1905-ös első önálló budapesti bemutatkozása alkalmából írt életrajzában Csók érthetetlen módon említést sem tesz ilyen témájú műveiről.14 Ha ő nem, megteszi ezt Fülep Lajos egyik legelsőként megjelent íráséban:„A magyar nép festői feldolgozása izgatja Csók Istvánt, aki különösen a túldunai megyék világát látja. Etnográfiai tanulmányoknak is nézték cifra leányait, akik hol negélyes pózban, hol a maguk érintetlen ősemberi mivoltának természetes fizikai érzékiségében jelennek meg előttünk. Egy sereg Éva, izgató formájú, pihegő húsú leány, akiken végigömlik a perzselő napfény, áttetszővé varázsolja halvány vászoningüket. Benne vannak a természetben, amelynek igaz lányai, mint a barackfa ága, amely mindenkinek odakínálja virágát, gyümölcsét. Fürdeti őket a perzselő nyári levegő, lényükből a termő földanya illata száll felénk, amelyet taposnak. Eleven, mozgó színek hordozói, akiknek járása-kelése örökre bontja, változtatja a szín, a levegő, a fény világát."15 Az igazi áttörést Csók népi tárgyú művei stílusában az 1907-es év hozza meg. Erről az 1903 óta Párizsban élő művész így vall későbbi visszaemlékezésében:„A Salon dAutomne döntő súlylyal kapcsolódott bele képeim stílusának kialakításába. Bizony évekig tartott míg lemúlt szememről a hályog, mely megakadályozta tisztánlátásomat, míg felismertem az ifjú művészgárda, Matisse, Maurice Denis, Van Dongen, Vlaminck, Derain törekvéseit, akik a legmagasabbat a művészetben, önmagukat adták."16 Ezeknek a hatásoknak az eredménye lesz aztán Csók 1907-ben festett Alvó sokác parasztaszszony (kát. 46.) című képe is. A fauve-ok Salon des Indépendents és a Salon dAutomne-beli 1905-1906-os bemutatkozását a művész láthatta is. Bár nem teljesen azonosul elveikkel, de hatásukra a felfokozott színek és a dekoratív ábrázolás iránti fogékonysága valóban felerősödött festészetében bizonyos témák megfogalmazásakor. A csendéletek és a népi életképek bizonyítják ezt, ezeknek is főként azon típusai, amelyek terét a festő igen szűkre szabja, ahol a motívumok szinte kitöltik az egész képmezőt, és nem hagynak kilátást a háttér természeti környezetére; ahol a színek harsognak és a képfelület egyre inkább dekoratív, síkszerű lesz. Efelé teszi meg az első lépéseket Csók a fenti festményén. A stílusbeli változást rögtön észreveszi a kritika is:„Minden nemzet modern festészete a franciáktól tanult technikát. De egyik sem tagadta meg ezért a saját nemzeti jellegét. [...] A mi modern mestereink közül kivált Grünwald és Csók szolgálnak erre például"- írja az Úttörő című lap kritikusa.17 Ez a tendencia az 1910-ben bemutatott képein, a Tulipános ládán (kát. 48.) és a Sokác temetésen (kát. 47.) éri el csúcspontját, amelyeket Csók István ekkori korszaka főműveinek tartok. „A Sokác temetés (Darázs) archaikus képi struktúrája népi relikviák ikonikus szerkezetét idézi [...]. Hasonlóan szigorú képi rend és élénk színvilág jellemzi a Tulipános láda című festményét, melyen a láda mint egy friss virágokkal díszített népi oltár jelenik meg [...]. A tulipános láda Csók számára az olyannyira keresett, igazi magyar motívum volt, s csendélete saját megfogalmazása szerint »tisztára magyar stílben készült«. [...] Csók műve kísérlet [...] az európai modern tendenciák és a nemzeti jelleg összeegyeztetésére, egyben művészetének hazai elfogadtatására. [...] Csók is a magyar népművészetben vélte felfedezni az alkotáshoz szükséges motívumkincset, és ezen keresztül látta lehetségesnek a nemzeti stílus megteremtését is" - olvassuk újabban a Nemzet és művészet című kiállítási katalógusban.18 Más oldalról közelít ehhez Csók monográfusa, Révész Emese: „Míg a francia fauve-ok magyar követői következetesen mellőzték műveikben a hazai népművészet motívumkincsét, Csőképpen a korszerű nemzeti művészet alapjának tartotta azt. Őcsény, Mohács, Darázs vagy Nagybodolya vidékének túláradó pompájú ornamentikája, éppen olyan felszabadító hatással volt Csókra, mint Matisse-ra algériai és ibériai utazásai, ahogy a déltengeri színpompához hasonlóan a Sárköz népművészete is izgatóan modern, barbár egzotikumnak számított a párizsi kiállítótermekben."19 Hozzáteszem, nem csak ott, hanem Magyarországon is. Az idézetben említett festmények és az 1908-ban festett Csendélet című akvarellje (IV.21.) bizonyítják ezt (a sort tovább lehetne folytatni a nehezen beazonosítható Magyar csendéleteknek nevezett képekkel).20 Csók ilyen irányú képeiben benne volt a le-XIV.5. XIV.5. Sokác lány fa tövében, 1906 (mgt.) I
