Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Égi és földi szerelem - Király Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Még egyszer Csók István nagybányai korszakáról
156 ÉGI ÉS FÖLDI SZERELEM / VI. KIRÁLY ERZSÉBET: POGÁNYSÁG ÉS MEGVÁLTÁS VI.17. híres akadémiaellenességét is magában rejti, jelzi egyben az alkotó újfajta felelősségét, aki Így már sem intézményhez, sem átadható módszerhez nem kötődött. A külső impulzusnak kellett belső szükségletté válnia. A nagybányai erkölcsiség „csak a legbehatóbb, legelmélyedőbb tanulmányt ismeri el értéknek s a tanulmány religiózus komolyságától nem engedi magát sem a közönség ízlése, sem a hatás növelése kedvéért eltántoríttatni''- fogalmaz Lyka.67 Ebben az értelemben van tehát a nagybányaiaknak„küldetésük". Nemcsak addig megtett útjuk van ezzel méltatva, hanem a jövő is ki van számukra jelölve. A normatív módon értelmezett természetstúdium következetes végigvitele már a tiszta festőiség jegyében induló korszakot készíti elő. A hazai lart pour lart-naka 20. század első éveire eső születése lesz a „várakozási pont" mind a Réti, mind a Lyka által előadott, teleologikus eseménytörténetben. Vissza és előre is ez kalauzol. Képrombolás A tájat tehát a nagybányaiak számukra létező, nekik rendelt természetként fogták fel és tették alkotásuk tárgyává. A hozzá való viszonyuk kérdésköre legyen az utolsó fonál, amelynek mentén Csók Istvánhoz visszatalálunk. Emlékszünk még, hogy festőnk milyen elragadtatással „foglalt hont" ideális fekvésű műterme új tulajdonosaként. Réti is beszámol a kezdeti gyermekes rácsodálkozás közös öröméről. Ám elmondja azt is, hogy a gazdag táj tapintható valósága igencsak próbára tette őket, mihelyt palettájukkal megjelentek előtte. A közös mámort egyéni munka követte, amely a festőket külön-külön is ráébresztette az új látványok és új benyomások hatalmára saját befogadó énjük fölött: „[...] festésük csak ingadozva, elmaradozva követi érzésüket. Nem tudatosak abban, amit megragadnak s nem engedik át magukat öntudatlanul és egészen annak, ami őket megragadja.Tapogatóznak. Keresik a kapcsolatot az új sugalmak és a korábbról való művészi szándékaik között."68 A teoretikusok jóvoltából abba láthatunk bele, hogy a természetelv milyen keservesen küzdötte be magát a festői gyakorlatba. Az érte folytatott harcnak, amelyet szinte valamennyien megszenvedtek, olykor produkciójuk vallotta kárát.„E »morbus nagybányiensis« áldozata lett számos, nagy kedvvel indult és félben maradt művük, számos nagy vászon, évek munkája, kész képek, amelyeket utólag földaraboltak. Benső katasztrófák bizonyságai. Képromok"-olvassuk Rétinél.69 Ezek sorában szerepel Hollósy sokszor megkezdett és soha be nem fejezett Rákóczi indulója, Ferenczy első Hegyibeszéde (VI.15.) és Pietája, Thorma Ébredése, Cigány-utcája és a Talpra magyar! című óriási kompozíciója. Csók zárja a sort, akinek egyáltalában vett nagybányai munkássága lett fragmentummá.70 A tisztán festőileg megvalósítható naturalizmus és a még radikálisabb„tiszta festőiség"eszméje még körvonalazatlan művészi óhajként élt a nagybányaiakban akkor, amikor e műveik napvilágot láttak. A krónikák, a vallomások és a kritikák azt bizonyítják, hogy küldetésüknek szervesen alakuló folyamatába nem volt könnyű sem kívülről bekapcsolódni, sem belülről megfelelni. Kezdeti idealizmusuk és esztétizmusuk önmarcangoló maximalizmussal terhelődött meg. A századvég zsenikultusza őket is megérintette, annak végletes individualizmusa nélkül. Ez utóbbitól egy ideig megóvta őket, hogy csoporttá szerveződve léptek fel. A művészi teremtés heroizmusát ők temperálva, az iskolaalapítás szolidabb gesztusában, közösségi tettként élték meg. Azzal az egyszerre lelkesítő és nyomasztó tudattal indultak haza külföldről, hogy a művészetet magát importálják az európai kultúrából. Mert arról, hogy hazánkban őelőttük csak elszigetelt óriások léteztek - mint Székely Bertalan, Zichy Mihály, Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál - meg voltak győződve. Csók István nem volt állandó beavatottja e közösségnek, amelynek tagjai egyébként a festés legkritikusabb fázisaiban ugyancsak magányra ítélték magukat. Ezáltal nem lehetett éber részese Nagybánya finom változásokat mutató eseménytörténetének sem. A csatlakozási szándék az ő részéről - hírneve, tehetsége és díjai ellenére - egyéni útkeresés volt. Noha az Académie Julianben elválaszthatatlan hármast alkotott Ferenczyvel és Iványi-Grünwalddal, nem azonnal érzékelte, milyen éthoszt, és milyen látásmódot kíván tőle a nagybányaiakkal való szövetség. VI.17. Iványi-Grünwald Béla: Háromkirályok, 1903 (mgt.)
