Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Égi és földi szerelem - Király Erzsébet: Pogányság és Megváltás. Még egyszer Csók István nagybányai korszakáról
ÉGI ÉS FÖLDI SZERELEM / VI. KIRÁLY ERZSÉBET: POGÁNYSÁG ÉS MEGVÁLTÁS 147 Vagyis a művészet képzet, szemlélet, ismeret és tudás egyszerre, amelynek birtokában a világ beláthatóvá,„objektívvé" válik, s amelyben a szenvedésnek az együttszenvedésre, azaz részvétre indító elve is érvényre juthat. A világról való lemondásnak - minthogy az nem az öröm forrása - a schopenhaueri bölcselet csak kevés hiteles példáját ismeri és ismeri el. Az egyetemes szenvedés keresztény tanítása az egyik, amit Európában szerinte a német misztikusok hirdettek a legszebben. Ezt az eszmeiséget egy Európán kívüli, nevezetesen az indiai gondolkodás ősi hagyománya mélyítette el az„életakarat" világos tagadásával; a buddhista vallás követői pedig egyenesen annak kioltásával. A földi fogságtól való „megszabadulás" tehát a világot leküzdő művészek, a tőle elforduló keresztény szentek és a Semmibe révülő, buddhista bölcsek kiváltsága, szenvedése és jutalma egyszerre. Vajon milyen geometrikus alakzat jellemezhetné inkább a schopenhaueri felfogást, mint az önmagába visszatérő kör, s mi felelhetne meg lényegének jobban, mint az élet—halál—újjászületés végtelenségét, illetve a tanában való elmélyülést hirdető nirvána? (kát. 38.) A világ mint akarat és képzet azonban még egy fontos aspektust tartogat számunkra. Az ember tárgyi világa, környezete az elmélyült, tiszta szemlélődés kitüntetett terepe a filozófusnál. A„szép természetnek" ugyanis megvan az a tulajdonsága, hogy„még a legérzéketlenebb emberből is kikényszerít legalább valami futó esztétikai tetszést: sőt feltűnő is, hogy különösen a növényvilág mennyire felhív bennünket ily esztétikai szemléletre" - vallja egy helyütt az általános bölcseleti pesszimizmus hirdetője. Negyven évvel azt követően, hogy e „rajongással határos" gondolatot papírra vetette, Schopenhauer felismeri azt is, hogy ugyanezt már Szent Ágoston kimondta.32 Vagy másutt:„Helyezkedjünk el valamely igen magasztos vidéken, ahol korlátlan a látóhatár, teljesen felhőtlen az ég, a fák s a növények körül rezzenetlen a levegő, állat sehol, ember sehol, víz nem fut, mélységes a csönd: olyan az efféle környezet, mintha felhívás lenne komolyságra, kontemplációra, kapcsolatszakításra minden akarással s ennek ínségeivel [,..]"33 Sem az istenhitek monumentális, Klinger-féle összeolvadása, sem a tudattalan terrénumát megnyitó schopenhaueri szenvedéstan, sem az embertől háborítatlan, csöndes természet magasztalása nem volt idegen Csók Istvántól, sőt! Richard Wagner zenéje, a Kelet filozófiája, vallási rekvizítumai és kultikus emlékei, a nirvána vágyképe nagyon is jelen voltak az életében, különösen ifjúkori, csapongó ízlésében-tárgygyűjteményében pedig maradandóan is.34 Olyan „hatások"- valójában értékválasztások - ezek, amelyek Csók induló korszakában voltak a legerősebbek, ám később is termékenyen alakították felfogását, művészetszemléletét. Ő, aki nemrég az alattvalók szenvedésében gyönyörködő Báthory Erzsébet legendáját álmodta hat méter hosszú vászonra, a korszellemből később is érzékenyen hívta elő az ösztönvilág könyörtelen démonait, „a test börtönében" élőkét, mint ahogy a müncheni historizmus is felfedezte magának ugyanazokat, valahányszor az ember pusztító szenvedélyeit, mint történelemformáló erőket, a festészet tárgyává tette.35 S az új század első éveiben - immár nem német, hanem francia környezetben - Csók vissza is tér majd e démonokhoz, a Salome (kát. 17.) és a Vámpírok (VI.7.) alakjaival. Annál szívesebben, minthogy ezek példázatként való megjelenítése igazi „látónak", zseninek való feladat volt. Az inventor szerepét és a vászonra álmodás lelki gyötrelmeit Csók készséggel vette magára, ahogyan nagybányai társai is. A világ elhivatott művészei számára aligha született kedvesebb könyv valaha is, mint Schopenhaueré. A „szabadító" erejű kompozíciónak, a Diadalmas Krisztusnak - nevezzük most így - a tematikája a váltakozó kulturális kánonok univerzális hagyományában gyökerezik.36 Kereszténység és pogányság antagonizmusát azonban Csók egy ennél közelebbi forrásban is megtalálhatta. Tárgyi-tartalmi tekintetben mindeddig komoly erőfeszítéseket kellett tennie, most azonban elégséges volt a hazai művelődés akár felszíni vizeiben megmártóznia. Minden bizonnyal így lelt a nagy kép középponti alakjaira, a földön heverő, antik természetistenre és az őt sirató nimfára. Merthogy valójában róluk, e hosszú ideje „rejtőzködő" figurákról van szó. Általuk válik a képprogram teljessé, és ezáltal új módon értelmezhetővé. VI.7. VI.7. Vámpírok, 1909 (mgt.)
