Lukács László: Az 1848-as móri csata emlékei - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2008)

A móri csata emléke a néphagyományban

18

ott rejtőzött Dávid és Góliát harcának mámorító íze, a debreceni képviselőház 1849. április 7-én izgatottan tárgyalta...” (1977, 170.)

Az alábbi fehérvárcsurgói mondában is feltűnik egy valódi mondaelem, a lovak lábán a patkó megforgatása: „1848. december 29-én, mikor a móri csata dúlt a Vértesben, a fehérvárcsurgói grófné, Károlyi Györgyné magához hívatta az uradalom egyik öreg kovácsát:- István, azonnal patkó Íja át a két feketét és a két sárgát, de úgy, hogy minden lábukra fordítva legyen felverve a patkó.

Az öreg István estére elkészült az átpatkolással. Az esti szürkületben befogtak a grófné hintójába, és Inota felé elvágtattak. Ideje volt, mert az osztrák dragonyosok már a bodajki úton érdeklődtek, hogy melyik a legrövidebb út a kastélyhoz. A kastélynál látták a hintó nyomát, de nem tudták megállapítani, hogy merre is mehetett. Pedig igen nagyon keresték. Károlyiné a honvédsereget pártfogolta.” (Hatházy 1970,45.)

Soponyán Benedek István (szül. 1912) egy honvédre emlékezett, aki hazajött a móri csatából: „Volt egy Halmi nevű, öregapámék még jól ismerték. Hát ez is ott volt Mórnál, ahol szétverték a magyarokat. Még a hidasokban is bújkáltak. De ő az ágyú elejivel egymaga, éjjel, hat lóval elgyütt, az ágyúnak a mozdonyával. A gyönyörű hat lóval gyütt egymaga. Úgy, hogy a rudas lovakon ült, amazoknak meg gyeplűt csinált. Reggelre hazaért. Meg is maradt nála mind a hat ló. így tudott ő Mórrul megmenekülni.” (Sajtos 1978, 8.)

A néphagyomány szerint a vesztes móri csata egyenesen Világoshoz, a szabadságharc bukásához vezetett: „A magyarok meghátrátok Világosig, ahun megin árulás vót, mer a legínség nem akarta letennyi a fegyvert, de Görgei vagy kicsoda

Gróf Rudolf von Schaffgottsch kapitány síremléke a móri Kálvária-temetőben. Gelencsér Ferenc felvétele, 2008 Grabmal des Kapitäns Graf Rudolf von Schaffgottsch im Moorer Kalvarienfriedhof