Lukács László: 1948–49 jeles napjai a néphagyományban. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 35. (1998)

55 29. ábra: A világosi fegyverletétel (Gracza é. n. 249). őrség, aki a várban volt, az mind kegyelmet kapott. Ezekből nem bántottak egyet sem. Mert azt mondta a Klapka: Ha nem adják meg mindezt, az utolsó emberig fognak harcolni. Meg mikor korábban hajóval gyüttek a németek befelé, a Klapkának volt egy olyan ügyes legénye, beúszott éjjel a Dunán, megfúrta a hajót, elsüllyesztette a legénységgel együtt. Olyan bátor gyerek volt. így mesélték öregapámék." (Sajtos 1978, 6-7.) A szabadságharc leverése után a császári seregbe való besorozás elől bujdosó honvédekről is részletes történeteket találunk a néphagyományban: "Egy nagybátyám Görgeinek volt a lovásza. Ez Nagyváradról szökött haza. Tudja, ez már akkor volt, mikor visszajött a robotvilág. Mikor Világosnál letették a mieink a fegyvert, az én nagybátyám elment Görgeivel Nagváradra, és várták, hogy majd elviszik őket a muszkák. Egypár napig ott lézengtek a városban, várták, hogy mi lesz. De az én nagybátyám megunta a várakozást, hát hazaszökött lovastul ide Igarra, itthon aztán nagy volt az öröm. Tudja, akkor visszajött a robotvilág. A faluba, ott a kovácsműhelynél, az uraságnak válogatták a leányok a krumplit. Olyan rövid vászonszoknyában voltak, tudja. Az egyik leány lassan dolgozott, hát az ispán egy vékony pálcával jót ráhúzott a felső lábszárára, hogy meghurkásodott. Ezt látta a nagybátyám is, nekiugrott az ispánnak, úgy megverte, hogy egy hétig is az ágyban feküdt. Amikor fölkelhetett, elment Tamásiba, feljelentette, hogy egy szökött honvéd megverte, és elrendelték az elfogatását. De az én nagybátyámnak is volt esze, nem várt arra, hogy elfogják, fölült a lovára, és elvágtatott, a ló aztán hazajött. Harmadnapra éjszaka a nagybátyám is hazajött elbúcsúzni, s mondta, hogy elmegy