Lukács László: 1948–49 jeles napjai a néphagyományban. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 35. (1998)

44 23. ábra: A móri csata. Josef Lanzedelli litográfiája. Franz Xaver Zalder rajza nyomán (Rózsa-Spira 1973, 268). Még a hidas alatt is bujkáltak a szegény magyarok. Hanem amikor odaértek, akkor a németnek pusztulni kellett. Elverték aztán a németeket. Ott aztán törött ám a kard is." A magyar sereg móri csatavesztését a móri német bíró árulásához kapcsolja a néphagyomány: "Mikor a honvédek letáboroztak a Táborhegyen, csak kevesen voltak. De tudták, hogy az osztrákok honnan fognak támadni, és arról az oldalról megerősítették a Táborhegy oldalát, és őröket állítottak ki. A fákat ledöntögették az utakra, hogy az ellenség azt higgye, hogy itt Isten tudja, mennyi magyar van! Hát a vasasok nem is merték ám megtámadni a magyarokat hanem csak vártak. Mert azok Bakonysárkányban voltak, a főparancsnokság pedig Kisbéren. Akkor volt Móron bíró a Frey Ignác. Ez meg egy Negele nevű ember este a sötétség beálltakor befogtak kocsiba, és elhajtottak Sárkányba. Ott megmondták, hogy csak jöjjenek nyugodtan, mert a honvédek nincsenek olyan sokan, mint az erődítések mutatják. Avval fogták magukat, és még akkor éjjel visszajöttek. Hát másnap, úgy délelőtt 10 óra felé látják ám a honvédek, hogy jönnek az osztrák katonák, de nem Sárkány felől, hanem onnan Aka felől, keresztül a kukoricákon és a földeken! Perczel tábornok meg a kukkerral onnan a Táborhegy tetejéről nézte az egészet. És amikor látta, hogy a vasasok nem Sárkány felől támadnak, ahonnan várni lehetett volna, hanem Aka felől, rögtön mondta: 'Gyerekek! El vagyunk árulva!' Aztán mondta is, hogy mostmár egy kis rész tartson ki, a többi meg meneküljön, ahogyan