Lukács László: 1948–49 jeles napjai a néphagyományban. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 35. (1998)

13 Úgy kapott öregapám is 7 hold földet egy csabdi nemestől felesbe művelni. A földosztást Batthyány már 46-ban kedte és 48-ra be is fejezte. Akik először kaptak földet, jól jártak, mert akkor egy egész föld 960 ölet számolt. De a mérnök hamar rájött, ha így számolja, az uraságnak kevés marad. Hát a második osztásnál azzal indokolta, hogy jobb a föld a külső majorban, aztán ott egy egész földet már csak 720 ölbe számolt. Huncut volt az a mérnök is, meg volt kenve. Pedig nagy volt a bicskei határ, jutott volna abból mindenkinek, s még maradt volna elég is." (Gábor Éva 1947a, 14.) "A földosztáskor kaptak földet a pákozdiak is a legelőből (páskom) meg a tóból. De kijátszották őket, mert a tóig kapták a földet, és a tóba már nem ért bele. Aztán halászni nem szabadott. Azér 48 után jó világ volt, mert teljesült minden, amit Kossuth akart. A parasztok megkapták a földet, meg a házat. A robotot is eltörölték." (Gábor 1947b, 3-4.) Gyúrón az 1950-es évekig élt a pünkösd másodnapi zöldághordás szokása (Bogár 1978, 50-51; Lackovits-Lukács-Varró 1995, 117-118). A falu legényei ezen a napon a selyem kendőkkel, szalagokkal, pünkösdi rózsával és orgonával feldíszített zöldágakkal végiglovagoltak a falu utcáin, majd a zöldágat ki-ki annak a leánynak a házához vitte, aki azt feldíszítette. A gyúrói néphagyomány szerint a zöldághordás a jobbágyrendszer és a vele kapcsolatos első éjszaka joga (ius primae noctis) eltörlésének örömére rendezett, emberemlékezet óta gyakorolt szokás. Ez a vélemény bizonyára a falu értelmiségi rétegének (jegyző, papok, tanítók) abból a természetes törekvéséből alakult ki, hogy az ismeretlen eredetű, számukra értelmetlennek tűnő népszokásoknak valamiféle alapot, magyarázatot kerestek. A népszokások keletkezésének történeti eseményhez (pl. a török elleni harchoz) kötését a mohácsi busójárás vagy a hajdúszoboszlói szilveszteri felvonulás értelmezésénél is megtaláljuk (Csalog 1949; Mándoki 1963; Ujváry 1971, 1975). Népszokásaink hazai párhuzamainak ismeretében kiderül, hogy a helyi magyarázatoknak semmi közük sincs az említett szokások kialakulásához, eredeti vagy későbbi funkciójához (Bálint 1973, 333-342). A gyúrói zöldághordás középkori eredetű hagyományának párhuzamai a magyar népterület számos helyén megtalálhatók, a szokás tehát nem kapcsolható a jobbágyfelszabadításhoz és a ius primae noctis eltörléséhez. Ennek ellenére figyelemre méltó, hogy parasztságunk újkori történetét, gazdasági-társadalmi fejlődését nagymértékben meghatározó eseményt, a jobbágyfelszabadítást, Gyúrón egy tavaszi népszokás eredetének magyarázataként is őrzi a népi emlékezet. A Vértes magyar községeiben 1848 előtt, a jobbágyok mellett, néhány jobbágytelken gazdálkodó nemesi család is élt. Az összlakossághoz viszonyítva különösen sok nemes élt Bodméren, ahol 1828-ban 27 nemes családfőt írtak össze (Schneider 1934, 66). Csákvári adatközlőm, Imreffy József (1910-1990) így elevenítette fel a bodméri rátarti kurtanemesek emlékét: "Amikor még legény voltam, Budapestről jöttem haza biciklivel. Odaérkeztem a bodméri határhoz, egészen közel a faluhoz. Egy öreg néni kötélbe szedett száraz ágat tüzelőnek. Próbálta fel-