Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Régi palotavárosi kocsmák és vendéglők
45. ábra. A Ponty vendéglő udvara az 1930-as években. Gelencsér Ferenc reprodukciója 1910-ben épült a Tobak u. 7. szám alatt Horváth Mihály hangulatos vendéglője, de a korábbi épületet is hasonló célra használták. 1932-ben családi okok miatt bezárt, lakássá alakították át. Ali. világháborút követően pusztult el a mai piac helyén álló, városi tulajdont képező, az egész városrész képéhez szervesen hozzátartozó Ponty fogadó épülete (Hal tér 3.). Az épület öreg korára eléggé ütött-kopottá vált. Már 1865-ben állt, Aschker Ferenc használta. Egy emberöltőn át a Héjj család bérelte. A több család által használt Kis Pipa a Hal téren, igen jó helyen feküdt, a piacozók akarva sem tudták elkerülni. A kis alapterületen működő, takaros kocsma jó forgalmat bonyolított le. Használói közt Stadler Miksánét, Vogel Jankát, Fazekas Gyulát és id. Szalay Alajost lehet megemlíteni. Hozzá közel esett a Mogyoróssy illetve Züringer család által használt két helyiségből álló vendéglő a Hal tér 21. sz. alatt. Vendégei elsősorban a piacra érkezőkből kerültek ki. Alig néhány házzal odébb, a Sütő utca 4. sz. alatt merőben más volt a fogyasztók összetétele. A környéken lakók, törzsvendégek népesítették be a Nagy, a Szabó majd Niedermahr család csendes, tarka abroszos kocsmáját. AII. világháború után Züringer Gyula mért jó minőségű bort a két teremből és a csak nyári időben használt teraszból álló vendéglőben. Bánfi István a Fövenyi csárdát cserélte föl 1932-ben a Simor utca elején álló kocsmára. Az üzlet szintén a piac közelségéből élt. ATolnai utca 2. szám alatt 1850 körül alapítottak üzletet. Századunk elejétől Reinberger József szállodája és beszálló vendéglője működött az ingatlanon. Haláláig a paraszti illetve iparos foglalkozású emberek keresték föl szívesen. Az 1930-as években a Dréher-Haggenmecher Első Magyar Részvény Serfőzde Rt. tulajdonába került, s a Kurdi család bérelte. 86