Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Kézművesipar a Palotavárosban
masnival állítottak elő. Szélét, melyet a felsővárosiak bridés karimának neveztek, felpöndörítve viselték. Smohay Ferenc visszaemlékezése szerint Felsőváros idősebb, jómódú gazdái a századfordulóig mondva csinált (rendelésre készített) hosszú szálú nyúlszőr Gramonna fazonban jártak. Ezt a finom minőségű, kézi előállítású féderezett kefélt kalapot drágán, 25-30 koronáért vették, míg a fiatalok azonos fazonú gyapjú kalapja csak 5 koronába került. A nyúlszőr anyagú fejrevaló ebben a városrészben az I. világháborúval eltűnt, de a gyapjú az öregek körében napjainkig megmaradt (Varga 1956, 6). Székesfehérvár-Alsóváros és vele együtt Palotaváros népe a magasabb tetejű, körben betúrt Edward kalapot részesítette előnyben. A felsővárosiakénál kisebb karimáját saját anyagából szegte vissza a kalaposmester, ezért strechelt kalapnak is hívták. Csokra oldalt és hátul egyaránt lehetett. Formában legközelebb a Lónyai kalaphoz állt. Az úrhidaiak 20-as oldalcsokros átkötővei a legutóbbi időkig hordták, de kedvelték Polgárdi városiasodé parasztjai, a káloziak pedig tetejét erősen betörve viselték. Abán, Sárkeresztúron szintén ez a fazon terjedt el. A század elején Székesfehérvár-Alsóváros fiatalsága a kb. 5,5 cm széles karimájú, 24-es szalagú, szegett Kréta kalapban járt. Az I. világháború végéig a tomp Bécsból érkezett, melyet igen fényesre lehetett kikészíteni. Az idősebbek - az Edward mellett - vették a széles körben népszerű párizsit, 24-27-es átkötővei (Varga 1956, 6). A gavallér fazonon belül három fajta készült: alacsony gavallér; félmagas gavallér és a tulajdonképpeni gavallér kalap. Ahol e fazont kedvelték, ott mindhárom altípust feltették: a két világháború között az alacsonyai az öregek, a félmagasat a középkorúak, s az utolsónak említettet a fiatalok. Az alacsony gavallér karimájú a 6 cm széles, 6-os szalaggal szegett, az átkötője 10-es, oldalmasnis volt. A kalap teteje gömbölyű, melyet egyáltalán nem, vagy csak kicsit tűrtek be. Leghamarabb ez az altípus kopott ki a viseletből, az 1950-es években már csak néhány öreg tette fejére, a kalaposok is csak kifejezett rendelésre csinálták. A félmagas gavallér 6,5-7 cm széles, szegett karimával 10-es átkötő szalaggal és oldalmasnival került árusításra. Gömbölyű tetejét kicsit erősebben begyúrték, mint az alacsony fazonét. A harmadik altípusnak hagytak legkeskenyebb szélt, 5,5-6 cm-t. Átkötőszalagja is a legkeskenyebb, 4-es vagy 6-os lett.Tetejét hol erősen betúrték, hol egyáltalán nem. A gavallér kalaposok igen széles körben elterjedtek: Csákvár, Zámoly, Sárkeresztes, Moha, Fehérvárcsurgó, Bicske, Vértesacsa, Vértesboglár, Szár, Nadap, Pákozd, Pátka, Sukoró, Velence, Lovasberény, Úrhida, Jenó, Kálóz, Kis- és Nagyhörcsök népe egyaránt ezt vette. A magyarok mellett a német ajkúak is ezt hordták, ezért a mesterek sváb kalapnak is mondták. A parasztság keskeny szalagos kalapnak hívta (Varga 1956, 9-10). Külön kell szólni a hagyománytartó jenőiek kalapviseletéről. A jeneiek ragaszkodtak legtovább elődeik örökségéhez, s ezzel összefüggésben még az 1950-es években is mindig úgy rendelték maguknak a kívánt méretű és fazonú fejrevalót. Egyébként több fazont kedveltek, de leginkább az alacsony, gömbölyű tetejű, keskeny (4,5-5 cm), beszegett szélűt, melynek átkötő szalagja is keskeny, 4-es maradt. Igazából betűrése különböztette meg a többi faluétól. Általában a fejtetőn keresztben beütve, elöl-hátul kicsit benyomva hordták. Egy velük kapcsolatos történet szerint ez a viselési mód azáltal alakult ki, hogy a kapatos jenői férfiak mérgükben földhöz vágták kalapjukat, ami behorpadt, aztán úgy is hagyták (Balázs 1980, 4; Pintér 1982, 5). Egyesek azonban nem bevágva, hanem gömbölyűén betűrve rakták fejükre. A gavallérhoz közel álló ovál kalapot 5, 6 vagy 7 cm-es, 8-as szalaggal szegett karimával, 10-es átkötővei, oldalmasnival készítették. Az alacsony, gömbölyű tetejű forma a század elején Zámolyon, Csákváron, Pátkán, Lovasberényben, Alcsúton, Pázmándon, Véreben, Válón örvendett nagy népszerűségnek. Selyemmel szegett változata a közönségesnél többe, 1 Ft—1 Ft 40 kr-ba került, csak a módosabbaknak tellett rá. A taft selymet géppel többször is letűzték, a kalap szépségét ezáltal növelve. A szegényebbek a selyemszegélyt utánzandó 10-es közönséges szegőt tetettek, amit kétszer tűztek le. Különösen a zámolyiak voltak híresek selyemszegélyű kalapjaikról (Varga 1956, 7. 8). Az ovál kalap elnevezés egyben utal rá, hogy a múlt századi parasztáru kerek fejű formáját a századfordulón váltotta fel az emberi fej ovális alakjához igazodó forma. Azóta valamennyi fazon így készült. 75
