Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)

Kézművesipar a Palotavárosban

32. ábra. Csapómester munka közben a székesfehérvári csapócéh korsóján, 1794. István Király Múzeum. Leltári szám: 67.18.1. Gelencsér Ferenc felvétele

dona volt. A kallózástól a gyapjúszövet összement, sűrűbb, vízállóbb, melegebb és tartósabb lett.

A XVIII. század végi fehérvári mesterösszeírásokban 36 csapó, 11 posztós és 28 szűrszabó nevével találkozunk (Varga 1968, 265-266). Csapóink és szűrszabóink e korban javarészt magyar, míg posztósaink főként német nevűek. Utóbbiak felerészben a morva textilközpontokból kerültek hozzánk a XVIII. század első harmadában (Aranyné Magyar 1979, 265-267). Fél évszázaddal később Fényestől megtudjuk, hogy Fehérváron: „kézműves 1200 van, kik közt különösen említést érdemelnek a 90 számot meghaladó posztósok és pokróczosok; Csida kereskedőnek egy posztógyára is van.” (1847, 39). Ballagi Károly és Király Pál 1877-ben napvilágot látott földrajzi munkájukban ezt írták Székesfehérvárról: „Kézmívesei számosak s közülük sokan posztót, pokrócot, kordovánt, bicskát készítenek.” (1877, 76) A nagyszámú fehérvári mester képviselőit ott találjuk az 1744-ben Pápán tartott dunántúli csapócéh gyűlésén, ahol a csapó mesterség közös problémáit beszélték meg (Nagybákay 1971, 22).

55