Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Jelesnapi szokások Palotavárosban
várról érkezetteket. Mindezt követően szentmisét tartottak, megáldották a zarándokokat. Azok mise után kimentek a templomkertbe a kúthoz, fölmentek a kálváriához, meglátogatták a sátrakat, s két óra felé indultak vissza. A rokonok, ismerősök a fél nyolc tájban érkezőket a felsővárosi templomnál várták, ahol a pap még litániát tartott. Az itthonmaradottaknak a búcsúfián kívül a szentkútból vizet is hoztak. A hazaérkezés után minden velük találkozónak kívánták: „Része legyen a szent bucsujárásban!” Ali. világháborút követően különösen megnőtt a közel eső Bodajkra járók száma, kik mindent megtettek eltűntjeik, fogságban lévő szeretteik hazatérése érdekében. A palotavárosiak egyébként is szívesen vettek részt a prosekciókban. A Rác utcai Tiringer Ferenc előénekes a század első felében 42 búcsújáráson volt. Igen sokan fogadalomból vagy meghatározott cél elérése érdekében mentek a szent helyekre, melyeknek csodás erőt tulajdonítottak. Bíztak a búcsújáró menet természetfeletti erejében is: „Mikor nem esett az eső, mondták, hogy majd az andocsiak vagy a celiek meghozzák!” Ali. világháborút követően, az 1960-as évek elején a gyalogos búcsújárással felhagytak, vonattal, autóbusszal, autóval keresték fel a szent helyeket, s így távolabbi vidékekre is eljutottak. A búcsújárás szokása az idősebbek körében napjainkig megmaradt. Szent Mihály nap (szeptember 29.) a palotavárosiaknál is jelentős határnap. A harangozás időpontjának már említett változása rövidebb nappalokra, a tél közeledtére utalt. Szent Mihálykor fogadták fel a pásztorokat, szolgákat. Szeptember végén - októberben míg jó idó volt, sor került a kukoricafosztásra, mely a tollfosztáshoz hasonlóan munka mellett párválasztási és táncalkalom volt. A több estét igénybe vevő kukoricafosztáson a lányok-asszonyok munkáján kívül szükség volt a férfiakéra, legényekére is. A fosztás bizonyos mértékig szórakozás volt, a munka utójján pedig nemegyszer az udvaron táncoltak. Mindenszentekkor (november 1.) rendbe hozták a sírokat. Némelyek részt vettek a Hosszitemető kápolnájában tartott litánián. Este a temetőben, a sírokon vagy otthon gyertyát égettek. Egy-egy halottnak többet is szoktak gyújtani. („Én húszat gyújtottam, a mamájéknak is tizet, a testvéreimnek is tizet.”) Hagyományuk szerint mindenszentek „reggel mindenlélek odahaggya a helit, akinek asztán nem égetnek, az nem talá vissza a sirgyába.” Mindenszentek napján, újabban a munkaszüneti napra tekintettel november 7-én végezték a rokoni összefogást, férfierőt kívánó zellerszedést. A több ezer földből kiásott zellert a kert magasabban fekvő részén rögtön el is raktározták, földbe temették. A szokások és hiedelmek főbb vonásai és elhalásuk A palotavárosiak jeles napjaihoz fűződő szokások és hiedelmek Szervesen beletartoztak a magyar, azon belül a dunántúli szokás- és hiedelemrendszerbe. Székesfehérváron belül a palotavárosiak rendelkeztek a többi városrésztől elhatárolódó öntudattal, megkülönböztető jegyekkel, de többek között a jeles napok révén is szorosan kapcsolódtak a város egész paraszti társadalmához. Ajeles napok körül döntő az azonosság, kevés az elhatároló vonás. Az eltérések az élet más területein jelentkeztek. A palotavárosiak egész kultúrája, így a szokás- és hiedelemvilág is magán viseli a városi hatást, a polgárosulás jellegét. Különösen érezhető mindez a Mikulás-napi és karácsonyi ajándékozásokon (a karácsonyfát is értve ezalatt), a bálokon. A laikus vallásgyakorlat a szokásokból, hiedelmekből jelentős területet foglalt el. Különösen ezek gyakorlása során kapcsolódtak a többi paraszti városrész lakosságához. A palotavárosiak napjainkra, a városrész elbontásának idejére szokásaik gyakorlásával lényegében felhagytak. Ahogy a felsővárosiaknál hamarabb vetették le a paraszti viseletét, úgy előbb maradt el náluk a jelesnapi szokásgyakorlat is. Az elhalásban, abbahagyásban a gazdasági-társadalmi és politikai változások mellett szerepet játszott, hogy Palotaváros társadalma nem volt olyan homogén, mint a Felsővárosé, a parasztság csak egyik alkotórészének számított. Ki kell emelni, a II. világháború nagy emberáldozatot (köztük jelentős számú polgári lakost) követelő pusztítását, s azt, hogy a városon belüli életvitel az említett politikai - gazdasági változások hatását még közvetlenebbé, gyorsabbá, erőteljesebbé tette. 158
