Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Jelesnapi szokások Palotavárosban
Szent Iván (június 24.) mint vásáros nap jött számításba, a városrész jellegéből, a lakosság foglalkozásából adódóan a vásároknak fontos szerepük volt. Ilyen oknál fogva nagyon számon tartották a böjti, a Szent György napi, a Dömötör napi és a bertalani vásárt. Péter-Pál (június 29.) országszerte, így a palotavárosiaknak is az aratás kezdetét jelezte. Mások csak Sarlós Boldogasszony napja (július 2.) után kezdték az aratást. Néhányan részt vettek a Vízivárosban, a Major utca sarkán a szobornál megtartott egyházi szertartáson is, melyet inkább a felső- és vízivárosiak kerestek fel. Ezeknél jelentősebb szerepet játszott a szántóföldi gazdálkodás, mint a palotavárosiaknál. Őszi hiedelem- és szokáskör Az őszi hiedelmek és szokások egyrészt a mezőgazdasági munkákkal, a betakarítással kapcsolatosak, másrészt döntően szakrális jellegűek. Az utóbbi mindenekelőtt abból adódik, hogy a Palotaváros zömében római katolikus lakossága Szűz Mária ünnepeit különös tiszteletben részesítette. Nagyboldogasszony napjára (augusztus 15 - Mária mennybevitele) esett a palotavárosi búcsú. A városrésznek külön római katolikus temploma nem volt, így a Székesegyház védszentjének napját tartották. Az egykori Búzapiacon álló Mária-képnél vagy Nagyaszszony-képnél a II. világháborút követő időkig az ünnepet megelőző 8 napon keresztül esténként 8 órától litányia volt, melyre a város más részeiből is szép számmal jöttek. Nagyboldogasszony napját délelőtt a Székesegyházban misével ünnepelték, délután a templomból a Megyeház utcán át körmenetben vonult a sokaság a szoborig, ahol egyházi szónoklat hangzott el és litániát tartottak. A XVIII. századi pestisjárványtól történt megmenekülés emlékére állított szobrot a palotavárosiak magukénak éreztek. A szobornak, a köré ültetett virágoknak mindig volt egy gondozója, s a talpazatához a hívek egy-egy csokort is helyeztek. Az említett ünnepi alkalmon kívül a szobornál általában nem imádkoztak, de ha elmentek mellette, könyörögve keresztet vetettek: „Édes Jézus segiccs bennünket, Szűz Mária ménes meg bennünket!” A szobor eredetéről ismereteik általában helytállóak, bár némelyik öreg a szüleitől hallottak alapján úgy tartja, „Eccer annyi vót a sáska, hogy meglepték a fődet, még a nádat is leették a tetőrű, annak emlékére, fogadalombú van.” A búcsú családi ünnep is, mint a felsővárosiak számára Fábián-Sebestyén napja. A család az alkalomra összejött, az ünnep hagyományos étrendjéhez a töltött csirke és a malacpecsenye tartozott hozzá. A palotavárosi fiatalok különösen Nagyasszony napkor és István királykor (augusztus 20.) keresték föl a Rózsáskertet a tánclehetőség végett. Nagyboldogasszonytól Kisboldogasszonyig (szeptember 8.) terjedő időszakot a magyar parasztság különösen kedvezőnek tartja. A palotavárosiak a kétasszonnapközi tojást, amiből amúgyis kevés volt, nem adták el, félretették. Hogy jobban elálljon a padláson lévő búzára tették, ahol jobban szellőzött, mások ótottmészbe helyezték. Akik a búzára rakták vagy csak a kamrában tartották, azok úgy vélték, hogy már keletkezési ideje miatt is jobban eláll, nem esik vissza, nem apad. A Palotaváros parasztsága vallásos életet élt, melynek alapjait az iskolában sajátította el, később azonban annak mélysége a családi körülmények szerint alakult. Nem tartották magukat megszállottan vallásosnak, Istenre a heti egyszeri, egy-két órás időt elegendőnek vélték. Vallásosságukban kevesebb volt a tudatosság, e tekintetben elmaradtak más társadalmi rétegek mögött. Laikus vallásos életük a szokásrendszer része volt, abból különösen a látványos, teátrális elemekhez vonzódtak. így rendszeresen látogatták a Dunántúl búcsújáró kegyhelyeit. Mindenekelőtt Andocsra, Bodajkra, Csatkára mentek, de eljutottak Jásdra, Celldömölkre, Máriaremetére, Máriagyüdre, Mátraverebélyre is. Az andocsi búcsúra, szeptember első vasárnapjára főleg Alsó- és Palotavárosból indultak egy ferences barát vezetésével. A több nap alatt oda-vissza gyalogosan megtett út előkészítése a két előénekes vagy elöljáró feladata volt. A40-50 év körüli érdemes férfiakból kerültek ki, hosszú időn át viselték a tisztséget. A palotavárosiak részvételével történt prosenciókban a Jancsár utcai Pap József, utána a fia Pap György és a felsővárosi Pap István volt számtalanszor elöljáró. Ők már a búcsút megelőzően a szükséges helyekre 155
