Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Palotaváros építészettörténete
lyek a sajátos ,athoshegyi’ technikával készültek. Szőrrel, törekkel, homokkal, mésszel készült vastag, ugyanakkor rugalmas alapvakolatra meszelés után vörös színű előrajzolással kiosztották a kompozíciókat: az angyalok, próféták, szentek kara övezi a Krisztus és Keresztelő Szt. János életéből vett jeleneteket. A restaurálás meglepő eredményre jutott már az első évben. Megszoktuk a görögkeleti templomok elfeketedett, piszkos falképeit, s hajlamosak voltunk ezt is a pravoszláv bizánci stílus sajátosságaként elkönyvelni. Már a tisztítás után kitűnt, hogy a bizánci stílus megkötötte ugyan a festő kezét ikonográfiái viszonylatban, de érvényesülhetett tehetsége, művészi készsége. A székesfehérvári falképek, megszabadulva a százados piszoktól, meglepően jó kvalitásúaknak bizonyultak, derűs és világos színviláguk pedig mindazzal ellentétben van, amit e festészet hazai emlékeiről elképzeltünk.” (1975, 36-37). Az ikonosztázt Horváth Ferenc veszprémi képfaragó és Fijercskó József székesfehérvári asztalos készítette, képeit 1776-ban Jován Grábován és Grigorije Popovity ikonfestő festette, rajta ez a felirat olvasható: „Aszerb közösség népe, a kereskedő urak által emelve.” 1791-ben két öllel megemelték a tornyot. 1823-ban a nagy vihar megrongálta a torony és a templom tetőzetét. Még ebben az évben az egyházközség megbízást adott Mihájló Márkovity gondnoknak, hogy az áccsal menjen el Komáromba vagy Dunavecsére, ott vegye meg a tetőzethez szükséges fát, majd a Dunán úsztassa le Adonyig. A tetőszerkezet kijavításával együtt a torony falát 3 sukkal megemelték. Mivel a templom kórus nélkül épült, így a harangozást a nők templomából, közvetlenül a nyugati ajtó előtt végezték, ami akadályozta a híveket a bejárásban. Ezért 1860-ban a tornyot tartó oszlopok közé boltozatot építettek a kórus számára. Azóta innen tudnak harangozni. A toronyórát 1862-ben tették fel (Jaksity 1962). így alakult ki a mai Rác templom, aminek külseje szerénységével tűnik ki a város többi templomához képest. Barokk stílusú egyhajós, egytomyú épület. A nyugati torony a templom testéből emelkedik a magasba. Két nyugati kapuja van, ezek a Rác utcára nyílnak. Déli kapuja a zárt templomudvarba vezet, amelyen keresztül a Szúnyog utcából lehet bejutni a templomba. Az 1972-es külső tatarozás előtt kívül fehérre meszelt volt. Teteje cseréppel, tornya bádoggal fedett. A templom falában néhány barokk síremléket látunk ugyanúgy, mint a szentendrei görögkeleti templom falában. Ezek a templom körül 1816-ig használt temetőből származnak. A templomnak öt nagy ablaka van: kettő az északi falon, három a délin, egy kis keleti ovális ablakon keresztül az oltár kap fényt. A torony négy vastag oszlopon nyugszik, a nyugati oszloppár közötti nyílásban van a nyugati bejárat. A torony négyzet alaprajzú, mindegyik oldalán kis ablakkal. A templom műemlék. Külső helyreállítására 1972-ben, majd 1982-ben került sor, belső restaurálását évek óta végzi az Országos Műemléki Felügyelőség. A helyreállítás során az említett figyelemre méltó falképek kerültek elő, újraaranyozták az ikonosztázt, restaurálták az ikonokat. A legrégibb ikon a XV. században készült „Vlagyimirt Istenanya”, amit még a legelső szerb bevándorlók hozhatták magukkal Székesfehérvárra (Somogyi 1957). A régi paplakás a Rác utcában volt a templomtól délre, az utca nyugati oldalán. A régi papiakról az első adat 1814-ből maradt fenn az egyházközség jegyzőkönyvében és a számadásokban. Ettől kezdve gyakran emlegették, hogy javításokat végeztek rajta. Valószínű, hogy 1814-nél jóval korábban került az egyházközség birtokába, de nem derült ki, hogy mikor és milyen módon. Az épületet 1868-ban 2605 forintért PávelTurjáknak adták el. Az új paplakást az egyházközség ugyanebben az esztendőben „Túrják asszonytól” vette 2500 forintért. Ez a Szúnyog utca 11. számú ház volt. Hét kisebb, utcára néző ablaka és egy nagy, tetővel fedett utcai kapuja volt. Az épület már megvételkor is réginek számított. Falai vályogból épültek, tetejét cseréppel fedték. 1868-1921 között ebben a paplakásban laktak a székesfehérvári görögkeleti orthodox plébánosok és segédlelkészek. 1921 után nem volt helyben pap, ezért a papiakból két lakást alakítottak ki, amelyeket bérbe adtak. Később az egyik lakásba az egyházközségi gondnok költözött. 1939-47 között újra a görögkeleti adminisztrátor, a székesfehérvári szerbek történetét feldolgozó Iván Jáksity lakott benne. A paplakást ekkor ismét rendbe hozták. Három szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, személyzeti szoba, kamra, mosókonyha, pince és fáskamra helyiségekből állt. A fürdőszobát ekkor rendezték be. Az előszobát az 1912-ben hozzáépített folyosóból alakították ki (Jaksity 1962). 1947 után ismét lakók kerültek a papiakba. Az azóta eltelt évtize-128
