Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Palotaváros kertművelése
de mindig betartott megállapodás szerint a hajnali vonattal szállították a kívánt mennyiséget, egyszerre 1-2 zsákkal. (Ezzel együtt 2-3 pucolt libát is vittek, amit értékesítettek.) A káposztát szintén árokba tették, földelték, úgy, hogy a torzsája a föld fölött maradt. A zöldséget a céklához hasonlóan tárolták, míg a sárgarépát verembe tették. A kertek szárazabb részén ásott 1 köbméteres verem oldalát kukoricaszárral bélelték ki, aljára valamilyen száraz anyagot szórtak, majd beledobálták a sárgarépát. Kétharmados telítettségnél egy-két marok kukoricaszárat állítottak le, majd az egészet beföldelték. A szellőzés ezen a módon biztosítva volt, jól lehetett tárolni. Az egér, a mezei pocok valamennyi elföldelt növényre veszélyt jelentett, jóllehet minden háznál szép számú macskát tartottak. A céklát, feketeretket a pincében homokba tették. A Palotaváros kertművelése az utóbbi 50 év alatt alig változott. A modernebb agrokultúra, a műtrágyák, a növényvédelmi szerek, a mezőgazdasági kisgépek igazán nem honosodtak meg, a művelés hagyományos maradt. Bizonyos mértékig következett ez a termelést folytatók fokozatos elöregedéséből, s abból is, hogy az 1960-as évek óta várható kisajátítás miatt sokan nem is látták célszerűnek, hogy beruházást végezzenek. A termesztett növények között változást csak a kötözősaláta kiesése és egy-két család részéről a patisszon és pasztinák behozatala jelentett. A munkaeszközök között az 1960-as évek elején megjelent az öntözéshez használt kisebb kapacitású szivattyú, de a vizesedés miatt használata feleslegessé vált. A tetterős fiatalt igénylő fóliás termelésbe nagyon kevesen fogtak bele. A gazdálkodást jelentős mértékben nem érintették az 1945 utáni, illetve a termelőszövetkezetek létrehozásával kapcsolatos események. A művelés területén a legjelentősebb módosulást az ásást felváltó szántás hozta. A földbe viszont továbbra is csak szerves trágya került oly módon, hogy a kert egy-egy részének trágyázására 5-6 évenként került sor. Nagy mennyiségben juttattak a földbe zőggyét (zöld növényi részek), de műtrágyát csak ritkán. A palotavárosiak részben a Szabad Élet, részben a Kossuth Termelőszövetkezetbe kerültek. Mindkét helyen bolgár származásúak álltak a kertészet élén. A melléjük került asszonyok a bolgár kertészet alapvető módszereit (árasztásos öntözés, bolgárkerék stb.), nem honosították meg kertjeikben, de a palántázással (mélység, tömörítés, öntözés stb.) a növények ápolásával kapcsolatban sokat tanultak tőlük, s tevékenységük így szakszerűbbé vált. A megtermelt áruk értékesítése a megrendelőknek, illetve piaci árusítással történt. Megrendelők a II. világháború előtt helyi, illetve budapesti kereskedők egyaránt lehettek. Ezenkívül rendelésre szállítottak egyes fehérvári házakhoz, családokhoz. Tejet és zöldséget szintúgy vittek a magasabb állású tisztviselői, illetve gazdagabb kereskedő, iparos családok részére. Kialakult, hogy ki kit látott el, s ez télen mikor a piac pangott, különösen jelentőséggel bírt. Egy-egy rendelés (pl. 20-20 kg zöldség, sárgarépa, 10-10 kg zeller, cékla, karalábé, káposzta, 5 kg kelkáposzta) jelentős bevételt hozott. 1945 óta kis menynyiségben kofáknak, illetve állami vállalatok és termelőszövetkezetek részére is értékesítettek. Legnagyobbrészt azonban a piacon, saját maguk adták el áruikat. Arra törekedtek, amit termeltek, maguk értékesítsék, s csak akinek nem volt erre lehetősége, az választott más módot. Régebben különösen ragaszkodtak a piaci eladáshoz, nagyobb tételben szerződést legfeljebb a zellerre kötöttek. A szerdai és szombati piaci napokon egyesek reggel 4-től délután 2-ig is kinn árultak. Előtte nap már előkészítették, amit kellett, s ebben a munkában az egész család részt vett. Elsősorban a ház asszonya intézkedett, a férj a tisztításnál segédkezett, és reggel 2-3 fordulóval betragacsúta az árut a közeli piacra, magára hagyva vele feleségét. Egyes asszonyoknak szinte szükséglet lett az árusítás, észrevétlenül rabjai lettek. El sem tudták képzelni, hogy távolmaradjanak, még kevésbé jövedelmezőnek ígérkező napokon sem. Általában azonban megtalálták számításukat, a kívánt hasznot kihozták az áruból. Ebben sokat segített, hogy jól ismerték a vásárlók lélektanát. (Ha egyik helyen nem fogyott árujuk, többször is helyet változtattak.) Az árusítás télen is folyt. Gondoskodtak arról is, hogy az árusító asszonyok ne fázza111
